Magyarországi képzési központot hoz létre a Mapei, amely a magyar piac elvárásaihoz igazodó termékfejlesztéssel is erősíti piaci pozícióját – fejtette ki Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
Online workshopon ismerkedhettek az USA felé kacsingató magyar cégek az amerikai piaci lehetőségekkel. A virtuális eseményen kiderült az újvilági sikerhez önmagában kevés a jó termék és az angoltudás.
A gyakorlatban is bizonyított magyar menedzsment módszertan kidolgozója is meghívást kapott az év végi, indiai első World Project Management Forumra. Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója előadásában azt mutatta be, hogy a gyorsan változó világban miként hozhat eredményt az általa kifejlesztett Crenchmarking szisztémát.
Elektromos autóké a jövő? Vagy a hibrideké? Esetleg a hidrogén meghajtásé? Az autógyárak és a szakemberek között eldöntetlen a kérdés, az már biztosnak látszik, hogy egyelőre a hibrid és a tisztán elektromos autók gyártására koncentrálnak a nagy autógyárak. Az áttörés a hidrogén cellás technológiában még várat magára.
Az Üzlet Hölgyválasz rovata ezúttal a kis szabadidő kategória legújabb sztárját, a Ford EcoSportot tesztelte - nem csak hölgyeknek.
https://www.youtube.com/watch?v=7uAnWrFNBCw
Vigyázzon, ha vérnyomáscsökkentőt szed: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) június 29-i hatállyal több vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását függesztette fel Magyarországon.
Az OGYÉI pénteki lépésére...
Jelenleg a munkavállalók háromféle adózású juttatásból választhatnak a cafeteria rendszerben: adómentes, 34,22%-kal adózó béren kívüli és 40,71%-os adóval az egyes meghatározott juttatásokból. A szakértő...
A stílus maga az ember – tarja a mondás. Az Üzlet által megkérdezett menedzserek szerint kevés olyan szituáció van az életben, ahol ennek igazságtartalma...
Zita Delevic a Budapest Bank HR menedzsereként ment az USA-ba, ahol ma saját cégét, a PebbleJam vezetői tanácsadót irányítja.
Delevic Zita számára 1999-ben, az USA-ba...
A Hölgyválasz című tesztrovatunkban a hölgyek – akik gyakran egyben anyukák is – szemével mutatjuk be a legújabb modelleket. Ezúttal a Suzuki Vitarát.
https://www.youtube.com/watch?v=FHd6zAhLy_Y
A magániskolák mindenütt a világban az elitnevelés fellegvárai, de az apró Bermudán a megszokottnál is nagyobb a tét. A diákok tudják, hogy a szigetről...
A német közlekedési hatóság dízelmotorral szerelt kisbuszok visszahívására kötelezte a Daimlert, a Volkswagen-botrány nyomán indított vizsgálata végén. A Mercedes hárommillió járműve motorvezérlő szoftverét frissíti.
Idén...
A kis- és középvállalkozások, vagyis a kkv-k átmenetileg mentesítést kaphatnak a május 25-től életbelépő, rendkívül szigorú GDPR szabályozás bírságai alól. Ezt jelentette be Gulyás...
Hazánkban is bemutatkozott a Volkswagen Touareg legújabb, harmadik generációs változata. A márka zászlóshajója mindössze pár héttel a nemzetközi bemutató után, május közepén érkezett meg Budapestre.
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek