Kezdőlap Autó Az autókereskedésekben is megállt az élet - elkel az állami segítség
No menu items!

Az autókereskedésekben is megállt az élet – elkel az állami segítség

Állami segítséget kérnek, és az új autók  számára előírt EU-s károsanyag kibocsátási szigorítás elhalasztásának hathatós támogatását szeretnék elérni a magyar kormánynál a hazai autókereskedők.  

Az Európai Unióhoz fordul a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. A magyar kormányon keresztül az Európai Unióhoz fordul az érdekvédelmi szervezet annak érdekében, hogy az autógyártókra 2020-tól vonatkozó, a kereskedők forgalmát is negatívan érintő károsanyag kibocsátási kvótákat egy évvel később vezessék be. Erdélyi Péter, az MGE elnöke szerint a hazai kereskedők rendkívül nehéz év elé néznek, ezért szükség lesz állami segítségre és a szigorítás elhalasztására is.

Erdélyi Péter

– Ezekben a napokban a nullához közelít az autószalonok forgalma – ad helyzetjelentést az MGE elnöke – aki szerint azért csalóka adat a forgalomba helyezési darabszám, mert az még a tavalyi megrendelések idei átadásához kötődik. Az új megrendelések száma a koronavírus hazai megjelenése után esett vissza drasztikusan, ami a piac döntő hányadát adó flottavásárlásokra is igaz: a cégek, állami intézmények is inkább a kivárásra rendezkedtek be, mert a bizonytalan jövőre nem akarnak vásárolni.

Pedig miközben a tavalyi év értékesítési rekordot hozott a 158.000 új személyautó és 26.000 kishaszongépjármű eladással, az MGE az idei esztendőre 155 ezerre becsülte a forgalomba álló új személyautók és 26 ezerre a kishaszon-gépjárművek számát. Erdélyi Péter szerint a mostani visszaesés hatására viszont még azt is nehéz megjósolni, hogy mekkora lesz a mínusz, mert ezt nagyban befolyásolja, hogy meddig tart a korona vírus gazdasági hatása és mennyi pénzük marad utána az embereknek és a közületeknek a vásárlásra.

Megállt az autópiac is

– Az üres szalon nem márkaspecifikus, minden gyártó egyformán érzi a nehézségeket és az autókereskedelemben még az internetes kereskedelem sem jelenthet alternatívát, mert itt nem szokás online vásárolni. Ráadásul a legtöbb nagy autógyár leállította a termelést, vagyis ha helyreáll a rend, az új autókra onnantól is heteket, hónapokat kell majd várni. A forint rekord méretű gyengülése sem kedvez a szektornak, mert a márkaimportőrök ezt kénytelenek érvényesíteni az árazásban, ami – ha így marad -, az új autók drágulásához vezet majd.

Igaz lapunk úgy értesült, hogy akik az autószalonokat felkeresik, leginkább a nagycsaládosoknak járó kedvezményekről érdeklődnek, de a szakember szerint a piac méretéhez mérten ez a szegmens sem lendíthet sokat az üzletmeneten.

– A kedvezményre jogosultak száma ugyan nagyjából 200 ezer, de tavaly már így is minden előzetes várakozást felülmúlva, a kedvezményezettek több mint tíz százaléka megvette a kedvezménnyel megszerezhető autót, így az idén már biztos, hogy ennek csak a töredékével lehet számolni.

A szakember szerint a váratlanul és drámai módon beköszönt recesszió negatív hatása lehet az is, hogy középtávon a használta autó behozatalt is fellendítheti. Pedig ez 156 500 darabbal nagyjából már a stagnálás jeleit mutatta. Más kérdés, hogy ezekben a napokban még a használtautó piacról is riasztó hírek érkeznek. A szakember ugyanakkor megjegyezte: az MGE-nél tisztában vannak azzal, hogy az emberek nagyrésze nem engedheti meg magának az új autó vásárlást, de azt mindenképpen szeretnék elérni, hogy a vége legyen annak, hogy az országba érkező, többségében bizonytalan eredetű, rossz műszaki állapotú gépkocsik átlagéletkora meghaladja a 12 évet.

– Mivel a 2008-as pénzügyi válság már rendkívül sok áldozatot szedett a gépjárműpiacon, ahol akkor 70 százalékkal esett az eladás és jelentősen csökkent a kereskedők száma, miközben a 2008 után bezárt, vagy beolvadt kereskedések aránya az 50 százalékot közelítette. Ezért most azt várjuk a kormánytól, hogy más ágazatokhoz hasonlóan az gépjármű kereskedők számára is mentőövet dob, mert különben biztos, hogy ezt a drasztikus visszaesést, még az adott márkák támogatása mellett is csak a kevés tőkeerős kereskedő élheti túl.

Ami szavai szerint azért is káros lenne, mert ez az ágazat mintegy 40 ezer embernek ad munkát Magyarországon a kereskedelemben és a szervízekben.

– Az autógyártók és kereskedők számára 2020 amúgy is rendkívüli kihívást teremtett azzal, hogy 2020-tól az egyes márkák újonnan értékesített autói összesen, átlagban maximum 95g/km CO2-t bocsáthatnak ki Európában. Ami egy benzines autónál 4,1 l/km fogyasztásnak felel meg. (Az EU jog 2030-ra ráadásul 60g/km CO2-t enged meg, ami 2,5 l/km fogyasztást jelent.) Amelyik márka ezt a károsanyag kibocsátási értéket túllépi, brutális bírságra számíthat. Ez a kereskedők értékesítését is nagyban megnehezíti, hiszen így a kisebb fogyasztású és az elektromos autókból kellene többet eladniuk. Ezek viszont a hagyományos modelleknél drágábbak, miközben a koronavírus okozta recesszióban az emberek még inkább az olcsóbb, ugyanakkor abszolút korszerű modellek felé fordulnak. Az MGE ezért fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy az kezdeményezze az EU döntéshozóinál az idei szabály egy évvel történő elhalasztását, remélve azt is, hogy más nemzetközi szervezetek és kormányok is hasonlóan tesznek és ennek hatása is lesz arra, hogy az Európában 14 millió munkahelyet fenntartó autóipar és mellette a kereskedők élete ne lehetetlenüljön el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.