Kezdőlap Gazdaság Az MNB elmondta, mi okozta a 20 százalék feletti inflációt
No menu items!

Az MNB elmondta, mi okozta a 20 százalék feletti inflációt

A szeptember havi infláció több mint felét az élelmiszerek, valamint a szabályozott árú termékek és szolgáltatások drágulása magyarázza. A feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi emelkedése mérséklődött az augusztusi átárazást követően, vagyis ennél a termékcsoportnál az inflációs folyamatok mérséklődése tapasztalható – hívta fel a figyelmet a legfrissebb adatokhoz fűzött elemzésében a Magyar Nemzeti Bank.

Az átfogó inflációs mutató az augusztusi éves indexhez képest 4,5 százalékponttal emelkedett, az éves maginfláció 20,7 százalékos volt, ami 1,7 százalékponttal magasabb az előző havinál.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra. Forrás: MNB

Az infláció 4,5 százalékpontos szeptemberi emelkedésének mintegy 85 százalékát két termékkör adja: a szabályozott árak 2,8 százalékponttal, az élelmiszerek 1,0 százalékponttal járultak hozzá a fogyasztóiár-index gyorsulásához.

A szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai augusztushoz képest 22,4 százalékkal emelkedtek, így a termékkör éves árváltozása 24,2 százalék. A jelentős emelkedés döntő része a lakossági rezsiárak módosításához kapcsolódik (gáz és áram árak), ugyanakkor a tankönyvek, az iskolai, az óvodai, bölcsődei étkezés, illetve a parkolási díjak is drágultak.

Az élelmiszerek inflációja 38,6 százalékra emelkedett, augusztushoz képest az élelmiszerek árai 3,8 százalékkal nőttek. A feldolgozatlan élelmiszerek esetében az áremelkedés széles körben jellemző volt, amit részben az Európát sújtó aszály magyarázhatott. A feldolgozott élelmiszerek körében az árak növekedése elsősorban a tej, a tejtermékek és a kenyér árváltozásához kapcsolódott – állapította meg az MNB.

A maginfláció előző hónaphoz képest mutatott 1,7 százalékpontnyi növekedéséhez legnagyobb mértékben - 0,9 százalékponttal - a feldolgozott élelmiszerek járultak hozzá - emelte ki az elemzés.

Az üzemanyagok és a szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása 1,7 százalék volt, azaz mérséklődött augusztus óta, de továbbra is jelentősen meghaladja az elmúlt évek átlagát.

A piaci folyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció havi emelkedése 1,1 százalékra mérséklődött az augusztusi 1,7 százalékos átárazást követően, vagyis ennél a termékcsoportnál az inflációs folyamatok mérséklődése tapasztalható – hívta fel a figyelmet elemzésében a jegybank.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás