Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az oroszok harmada nyugdíjazná Putyint
No menu items!

Az oroszok harmada nyugdíjazná Putyint

Az oroszok 38 százaléka nem szeretné, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a jelenlegi ciklusa lejárta, vagyis 2024 után is hivatalában maradjon – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont felméréséből.

Vlagyimir Putyin negyedik elnöki ciklusát tölti

Ez 11 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi mutatóhoz képest. A megkérdezettek 54 százaléka szerint viszont Putyinnak a mandátuma lejárta után is folytatnia kell Oroszország kormányzását. Ez az érték, amely tavaly 51 százalék volt, 67 százalékkal 2017 augusztusában érte el a csúcsát.

A Levada-központ korábbi felmérései értelmében 2012 októberében a válaszadók 40, 2013-ban pedig 45 százaléka nem akarta, hogy a jelenlegi orosz vezető 2024 után is hatalmon maradjon.

Putyint tavaly negyedszer választották elnökké. Ezzel másodszor duplázott az államfői tisztségben, miután 2008 és 2012 között miniszterelnök volt.

A mostani felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka elismerte, hogy megbízik Putyinban, mert nem lát mást, akivel ezt megtehetné. Ez a legmagasabb mért érték 2001 júliusa óta.

Lev Gudkov

Lev Gudkov, a Levada vezetője a Vedomosztyinak elmondta, hogy a nyugdíjkorhatár emelésének tavalyi bejelentése után megingott a Putyin iránti bizalom, amely azonban továbbra is erősen támaszkodik a látható alternatíva hiányára. Annak ellenére is, hogy az elnökkel szemben táplált ellenérzés foka megközelíti a 2011 és 2013 közötti szintet.

A független elemzőközpont július 25-én közölt adatai szerint az oroszok 68 százaléka helyesli a jelenlegi államfő tevékenységét. A miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev esetében a támogatók aránya ennek csak a fele volt.

A most ismertetett felmérést a Levada július 17. és 24. között végezte el Oroszország 50 régiójában, egy 1605 fős reprezentatív mintán.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

A gumitömítések szilikonos ápolása segít megelőzni a befagyást, a friss autómosás és viaszolás pedig csökkenti a só okozta korróziót.

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...