Svájc hosszú tárgyalássorozat után elutasította az EU-val tervezett keretmegállapodást. A visszakozás mutatja a svájci, az Európa-politika koncepciótlanságát, bár az okok sokrétűek. A svájciak csak azt tudják, hogy nem akarnak tagok lenni, de ki se akarnak maradni az egyre mélyülő integrációból. Arra viszont 20 éve nincs válasz, miként lenne erre lehetőség a gyakorlatban.
Maratoni tárgyalások
A Brüsszel és Bern közötti 7 évig tartó alkudozás eredménytelenül végződött. Bern nem ír alá keretmegállapodást az EU-val. ’Bern-out’, ’Schwexit’, ’káosz’, ’fekete szerda’, ’elszalasztott lehetőség’ – írta a megállapodástervezet, az úgynevezett Insta bukása utáni napon a svájci sajtó. Az újságírók, a politikusok és a diplomaták többsége a szomszédos államokhoz fűződő kapcsolatok elhidegülését várja, és nehézségekre számít a mindennapokban az ingázók és a cégek között.
Messziről kell kezdeni
A II. világháború vége óta tartó európai integrációnak Svájc minden szomszédja aktív részese. Ennek ellenére
az alpesi ország mindennél fontosabbnak tartja szuverenitása és semlegessége megőrzését.
A keleti blokk összeomlása után a berni kormány is kezdte pártolni az integrációt. A ’92-es referendumon azonban a svájciak minimális, 14 ezer szavazatos többséggel elutasították a csatlakozást az Európai Gazdasági Térséghez (EGT), ami az EU-tagság előszobája lett volna.
Az eredmény meglepetés volt, tekintettel az alpesi országban ekkor uralkodó Európa-barát hangulatra, a politikai és gazdasági elit, valamint az értelmiségi véleményformálók szinte egyöntetű támogatására. A ’nem’ tábor győzelmével egyúttal elkezdődött az addig jelentéktelen nemzeti-konzervatív Svájci Néppárt (SVP) azóta tartó tündöklése. Az alapvetően vállalkozóbarát, neoliberális gazdaságpolitikát folytató párt azóta is sikeresen adja el magát a ’kisemberek’ érdekképviselőjeként. Az SVP szinte folyamatosan EU-s kérdésekben áll elő népszavazási kezdeményezésekkel.
A ’92-es ’nem’ óta Bern és Brüsszel folyamatosan arról tárgyal, miként nézzenek ki a ’speciális kapcsolatok’. A svájciak pedig a ’90-es évek eleje óta 12 alkalommal szavaztak az EU-hoz fűződő viszonyról.
Kvázi tagság
Az ezer szállal az EU-hoz kötődő svájci gazdaság megsínylette az EGT-tagság elutasítását. Az EU-val folytatott külkereskedelem a svájci GDP 60 százalékát teszi ki. Másik oldalról a 9 milliós ország az EU negyedik legfontosabb külkerpartnere az USA, Kína és Nagy-Britannia után. Napjainkban 430 ezer svájci él az EU-ban és 1,4 millió uniós polgár Svájcban!
A károkat enyhítendő Bern ’99-ben átfogó megállapodást kötött Brüsszellel. Azóta érvényesül a személy- és teherforgalom, a munkaerők és a mezőgazdasági termékek szabad áramkása az EU és Svájc között.
Az alpesi ország számos más tekintetben is az európai közös piac része lett.
Az ezt követő években Svájc és az EU megállapodások sokaságával próbált létrehozni egy speciális, a szabadkereskedelmen túlmenő, de a teljes jogú tagságot el nem érő státuszt Bern számára. Jelenleg több mint 100 kétoldalú szerződés van érvényben.
Feltételekből nem volt hiány
A svájci belpolitikában az EU-hoz fűződő viszony szempontjából kardinális kérdés az ’azonos munkáért azonos bér’-elve. Sokáig egyezség volt a mainstream pártok között, hogy a Svájcban dolgozó uniós polgárokat pont olyan feltételekkel kell alkalmazni, mint a helyieket. Az Insta-tárgyalások alatt azonban megtört a konszenzus.
Az Insta ötlete a svájci parlamenttől jött a 2000-es évek elején. Miután 2013-ban elindultak a tárgyalások, már inkább az EU forszírozta a megállapodást. A cél hármas volt: a meglévő szerződések egységes szerkezetbe foglalása és fix mechanizmus létrehozása a további megállapodások megkötésére, valamint a szerződésekhez kapcsolódó értelmezési viták eldöntésére.
Kezdettől fogva világos volt, hogy Svájcra nem fog vonatkozni az EU-irányelv, amely a külföldi uniós polgároknak is szociális ellátásokat biztosít, valamint a cégek és ágazatok állami szubvencionálásra vonatkozó szigorú uniós szabályok se. Ezek a kivételek biztosították, hogy a svájci mainstream pártok támogatták a keretmegállapodást.
‘Azonos munkáért nem azonos bért’
2014-ben a nemzeti-konzervatív SVP népszavazást kezdeményezett a személyek és a munkaerő az EU és Svájc közötti szabad áramlásának megszüntetéséről. A polgárok többség elutasított a javaslatot, de a kampány miatt leálltak az Insta-tárgyalások.
Amikor 2017-ben újra indult az alkudozás, már új külügyminisztere volt Svájcnak. Ignazio Cassis követelésére a már lezárt kérdésekben is újra kellett tárgyalni. Ennek során a Cassis vezette svájci delegáció elérte, hogy az ’azonos munkáért azonos bér’-elve kikerüljön a keretmegállapodásból. Ezután viszont a baloldal az Insta ellen mobilizálta a szavazóit.
Megállapodás végre lenne, de támogatottság már nincs
2020 végén Guy Parmelin szövetségi elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottsági vezetője együtt jelentették be Brüsszelben a tárgyalások sikeres lezárását. Az azonban nem vették figyelembe, hogy az ’azonos munkáért azonos bér’-elv nélkül a Insta mellett nincs parlamenti és társadalmi többség se.
Végül májusban a kormány kénytelen volt bejelenteni a parlamenti szavazás lefújását és az Insta megbukását. Azóta
romokban hever Svájc EU-hoz és a szomszédok államokhoz fűződő gazdasági és politikai viszonya.
A gazdasági szereplők komoly károktól tartanak. Ez eddig megkötött szerződések, amelyek Svájc bejutását biztosítják az európai közös piacra ugyan érvénybe maradnak, de kérdés, hogy meg lesznek-e hosszabbítva, illetve szükség esetén módosítani lehet-e azokat. Ami már most biztos: Svájc a jövőben nem vehet részt az EU 100 milliárdos keretű kutatás-fejlesztési programjában, a Horizontban és nem kerül meghosszabbítása a most lejárt egyezmény a gyógyszerek engedélyezésének kölcsönös elismeréséről.
Bern közben próbálja menteni a menthetőt. A kormány bejelentette, hogy egyoldalúan át fogja venni a lehető legtöbb uniós előírást, és hogy a fizetési kötelezettsége megszűnése ellenére 1,3 milliárd euróval fog hozzájárulni az EU Kohéziós Alapjához.
Igenek és nemek
A ’92 óta tartó folyamatos alkudozás Bern és Brüsszel között, illetve a mindenkori svájci kormányok ismétlődő visszatáncolása az aláírás előtt álló megállapodásoktól mutatja a svájci, az Európa-politika koncepciótlanságát. A svájciak azt tudják, hogy nem akarnak tagok lenni, de ki sem akarnak maradni az integrációból. Arra viszont 20 éve nincs válasz, erre miként lenne lehetőség a gyakorlatban.
Petrus Szabolcs
