Kezdőlap Cégvilág Beszerzésimenedzser-index: inkább pesszimista június
No menu items!

Beszerzésimenedzser-index: inkább pesszimista június

Nagyot javult, de továbbra is pesszimizmust jelez a beszerzésimenedzser-index (BMI), amelynek szezonálisan kiigazított júniusi értéke 47,0 százalékra emelkedett az előző havi 40,7 százalékról – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

A BMI üteme tehát továbbra is a növekedést a visszaesésétől elválasztó 50,0 pont alatt maradt, még mindig szűkülést mutat. A válaszadók az előző hónaphoz képest továbbra is kedvezőtlen folyamatokról számoltak be, bár a korábbiaknál lényegesen enyhébb mértékben.

A felmérésben vizsgált részindexek májushoz képest emelkedtek, amelynek mértéke hat esetben érte el az 5 százalékpontot.

A korábbi években is átlag alatti hónap volt a június, az eddigi legalacsonyabb júniusi értéket, 47,2 pontot 2009-ben mérte az MLBKT a pénzügyi válság következtében.

A foglalkoztatottsági index értéke hetedik alkalommal maradt 50,0 pont alatt. A termelési mennyiség indexe májusi értékéhez képest nőtt, de 50,0 pont alatt maradt, amivel negyedik alkalommal jelzi a termelt mennyiség csökkenését az előző hónappal összevetve. 1995 óta egyszer volt alacsonyabb az index értéke júniusban.

A rendelések indexe enyhébben emelkedett, de 50,0 pont alatt maradva jelzi, hogy az új rendelések állománya alacsonyabb lett az előző hónaphoz viszonyítva. A mostani érték átlag alattinak tekinthető 1995 óta, eddig egyszer mértünk alacsonyabb júniusi értéket.

A júniusi szállítási átfutási idő hosszabb lett májushoz képest, de az ütem mérséklődött. Az index értéke az elmúlt egy évben majdnem végig 50,0 pont alatt volt. A korábbi júniusi értékeket nézve az idei a hatodik legalacsonyabb.

A vásárolt készletek indexe harminchét havi bővülés után ötödik alkalommal szűkül, enyhébb ütemben. Az idei júniusi indexérték az elmúlt éveket tekintve átlag alatti, és a negyedik legkisebb júniusi 1996, 1998 és 2009 után.

A beszerzési mennyiség indexe enyhén nőtt májushoz képest, de 50,0 pont alatt maradt ötödik alkalommal negyvenkilenc hónap bővülés után, és a szűkülés üteme még erősebb. A mostani érték alulmúlja az elmúlt három év átlagát, és a második legalacsonyabb júniusi adat.

A beszerzési árak esetében az index értéke magasabb lett, és 50,0 pont felett maradva további árnövekedést jelez válaszadók szerint. Ezzel a beszerzési árak nyolc hónap csökkenés után a szezonális kiigazításnak köszönhetően ötvenedik hónapja lesznek magasabbak. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a kilencedik legkisebb júniusi.

A késztermékkészletek szintje júniusban magasabb lett az előző hónaphoz képest, de üteme nagyon enyhe. A korábbi júniusi értékeket nézve az idei átlag felettinek tekinthető, és a tizenkettedik legnagyobb 1995 óta.

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke nőtt májushoz képest, de továbbra is 50,0 pont alatt maradt. A szezonális kiigazításnak köszönhetően az index öt hónapja jelezte az import mennyiségének növekedését egyhavi szűkülést követően, ennek lett most vége negyedik hónapja. A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében hasonló folyamat zajlott le, értéke nőtt az előző hónaphoz képest, de 50,0 pont alatt maradva jelzi az export mennyiségének szűkülését negyedik hónapja. Az elmúlt öt év 2014 december, 2015 július és 2019 október kivételével növekedést hozott.

Ebben a hónapban akkumulátorok, elektronikai alkatrészek, elemek, integrált áramkörök és kondenzátorok kapcsán jeleztek a válaszadók jelentősebb áremelkedést. Hiány volt csőből, egészségügyi termékekből, egyszer használatos kesztyűből, kínai alapanyagokból, maszkból, pigmentből és porlasztóból, jelentősebb árcsökkenésről acéllemez, csirke, kvarchomok, műbelek és sertés esetében számoltak be a válaszadók – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.