Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedés várható a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Emelkedés várható a tőzsdén

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően pozitív nyitásra lehet számítani a BÉT-en. A vezető részvények közül továbbra is a Richter mozgása tűnik a legizgalmasabbnak – véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán kiemelte: a gyógyszergyártó árfolyama a 9 ezer forintos szint felett maradt múlt héten, technikai képe továbbra is pozitív. A Richternél a múlt héten beállított történelmi maximum jelenti az első ellenállási szintet, 9320 forintnál. Az OTP jegyzése továbbra is maradhat a 13 200 és 13 800 forint közötti kereskedési sávjában – tette hozzá.

Az elemtő szerint a Mol árfolyamában kisebb pozitív korrekció jöhet a csütörtöki eladói nyomást követően. Szerinte a 2150 forintos szintre érdemes figyelni; amennyiben az olajipari vállalat árfolyama e szint felett meg tud kapaszkodni, érkezhetnek a vevők, ellenkező esetben azonban további csökkenés várható.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,25 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 44 242,93 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt.

A Mol 106 forinttal, 4,74 százalékkal 2130 forintra csökkent, 4,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,73 százalékkal 13 560 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,47 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 75,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,33 százalékkal 9075 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...