Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - November: ötödével nőtt a BUX
No menu items!

BÉT – November: ötödével nőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX novemberben 32 279 pontról 38 782 pontig jutott, vagyis több mint 20 százalékot emelkedett.

A BÉT közölte: a 356,6 milliárd forintos havi forgalom kiemelkedő, a napi 16,9 milliárd forintos érték pedig április óta a legmagasabb.

Mint írták, november elején világszerte megváltoztak a részvénypiacok. Az indexekből mérhető, összesített trend továbbra is emelkedő, de módosultak az erősödést vezető szektorok. Korábban inkább a technológiai és internetes cégek részvényeit vásárolták a befektetők, most viszont a bankok, olajcégek, légitársaságok részvényeit, vagyis azok a kibocsátók népszerűek, akiket jobban megviselt a járvány. A változást a BÉT a vakcinákról szóló híreknek tulajdonítja, hiszen ezzel erősödött a gazdasági helyreállás reménye is.

A magyar részvénypiacon a november főképp az OTP-nek és a Mol-nak kedvezett.

Az OTP részvényei 21,6 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, záró árfolyamuk 11 930 forintot ért el. A 220,2 milliárd forintos forgalom a teljes érték 61,7 százaléka. A Mol ennél is nagyobb mértékben, 31,9 százalékkal erősödött, így 2014 forinton zárt 71,1 milliárdos havi forgalommal, ami a teljes tőzsdei forgalom 19,9 százaléka.

A Richter 7125 forintig jutva 10,9 százalékkal növelte az árfolyamát 50,0 milliárd forintos forgalomban. A vezető részvények közül egyedüliként éves összevetésben is erősödött. A Magyar Telekom az előző hónaphoz képest 11,8 százalékot erősödve 388 forinton zárt november végén, 3,5 milliárd forintos forgalomban.

A befektetési szolgáltatók közül az Erste bonyolította a legnagyobb forgalmat 179,2 milliárd forintos duplikált értékkel, ami a teljes forgalom 25,1 százaléka. Második lett a Concorde 169,5 milliárd forinttal, harmadik a Wood 134,9 milliárd forinttal.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás