Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Brüsszel: növekszik, de túlfűtött a magyar gazdaság
No menu items!

Brüsszel: növekszik, de túlfűtött a magyar gazdaság

Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedési előrejelzését az Európai Bizottság tavaszi prognózisában, amelyben azonban arra is figyelmeztetett, hogy egyre több jele van a gazdaság túlfűtöttségének.

A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (Ecfin) szakértői a magyar hazai össztermék (GDP) idei növekedési ütemét a tavaly őszi jelentéshez képest 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra emelték, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 2,8 százalékra.

A magyar gazdaság tavaly 4,9 százalékkal nőtt, jóval meghaladva a még ősszel előrejelzett 4,3 százalékot. Egy évvel korábban, 2017-ben 4,1 százalékkal, 2016-ban pedig 2,3 százalékkal bővült a GDP.

Rámutattak: egy erős 2018-as év után a magyar gazdaság növekedése elérni látszik a határait, és veszíthet lendületéből, a kapacitáskorlátok ugyanis behatárolják a belső kereslet további bővülését, miközben a külső kereslet visszafogott.

A prognózis szerint a beruházások növekedése mérséklődni fog a következő években, az állami beruházások szintje idén tetőzik, összhangban a választási ciklussal és az uniós források fokozott felhasználásával. Az eszközberuházások mértéke erősödni fog, jórészt néhány nagy külföldi finanszírozású ipari projektnek köszönhetően.

A háztartások jövedelmének és fogyasztásának növekedése enyhülni fog a foglalkoztatottság lassabb bővülésével párhuzamosan. Az alacsony munkanélküliségi adatok, a további minimálbér-emelések nyomán pedig a bérek várhatóan nagyobb mértékben fognak növekedni, mint a termelékenység. Eközben a háztartások jövedelmük egyre nagyobb hányadát költik majd lakhatásra az emelkedő ingatlanárak és a kormány demográfiai programjának keretében nyújtott támogatások miatt.

A kivitel visszafogott marad Magyarország több kulcsfontosságú exportpiacának lassú növekedése miatt. Az ipar és a szolgáltatások terén létrejött új kapacitások növelik az ország exportpiaci részesedését, a költségek versenyképességének visszaesése viszont ezt részben ellensúlyozza.

Az erős belső kereslet magasan fogja tartani az importnövekedést, ami a folyó fizetési mérleg hiányát eredményezi 2019-ben és 2020-ban.

Az előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,7 százalékról idén és jövőre 3,5 százalékra csökken, miközben a foglalkoztatottság 2019-ben nagyjából 1,4 százalékkal, 2020-ban 0,4 százalékkal növekedhet.

A kockázatok kiegyensúlyozottak a bizottság szerint: a feszes hazai munkaerőpiac akár még magasabb bér- és fogyasztásnövekedést is fenntarthat, a külső tényezők azonban lefelé mutató kockázatot jelentenek.

Mint írták, a túlfűtött gazdaság, és azon belül a fajlagos munkaerőköltségek és a fogyasztás gyors növekedése fokozza az inflációt. Az európai uniós tagországok inflációs mutatóinak összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztói árindex (HICP) idén 3.2 százalékra nő majd éves átlagban a tavalyi 2,9 százalékhoz képest.

Az Ecfin elemzői arról számoltak be, hogy az államháztartási hiány a kedvező makrogazdasági környezet dacára a GDP 2,2 százalékát tette ki tavaly Magyarországon. Bizonyos adócsökkentések ellenére mindazonáltal viszonylag gyorsan nőttek az adóbevételek, elsősorban a nominális bevételek és a fogyasztás emelkedésének köszönhetően.

Az előrejelzés szerint a költségvetési hiány idén a bruttó hazai termék 1,8 százalékára fog csökkenni, nagyobb változások híján jövőre pedig 1,6 százalékra, még annak ellenére is, hogy a demográfiai helyzet javítását célzó kormányzati intézkedések 2019-ben a GDP 0,1 százalékával, míg 2020-ben a 0,5 százalékával járulnak hozzá majd a deficithez.

Az államadósság tavaly a GDP 70,8 százalékára mérséklődött, és a csökkenő trend folytatódni fog, ugyan lassabb ütemben. Idén 69,2 százalék, jövőre 67,7 százalék várható a tavaszi bizottsági prognózis szerint. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.
Hirdetés

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...