Hirdetés
Kezdőlap Tech Budapest. Navigációs sikerszoftver után újabb fejlesztés
No menu items!

Budapest. Navigációs sikerszoftver után újabb fejlesztés

Új hibrid (online és offline elemeket is tartalmazó) navigációs szoftveren dolgozik a magyarországi székhelyű autóipari szoftverfejlesztő.

Az NNG Kft., a 2 milliárd forint összköltségvetésű projektje 60 új kutató-fejlesztő munkahelyet teremt, amelyet közel egymilliárd forinttal a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap támogatta – közölte a társaság.

A cég budapesti K+F (kutatás és fejlesztés) központjában olyan autós navigációs rendszer prototípusán dolgoznak, amelyben a szoftver már az NDS (Navigation Data Standard) nemzetközi szabványának is teljeskörűen megfelel majd.

A fejlesztés jelentőségét mutatja a közlemény szerint, hogy a navigációs termékek piacán a következő években leginkább az NDS szabványnak megfelelő termékeket lehet majd eladni. A német autógyártók már szinte kizárólag ezzel kompatibilis rendszerekkel szerelik fel modelljeiket.

Az NNG Kft. tájékoztatása szerint a társaság navigációit több mint 30 millió eszközben használják világszerte, köztük 30 autómárkában. A cég a világ számos pontján Európán kívül például az Egyesült Államokban, Brazíliában, Svájcban, Izraelben, Kínában, Japánban és Indiában rendelkezik helyi képviselettel.

 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az NNG Kft. nettó árbevétele a 2017-es lezárt üzleti évben 36,38 milliárd forint volt, ami több mint 6,5 milliárd forintos bevétel növekedést jelent az előző évhez képest. Az NNG Kft. tavaly adózás után 12,39 milliárd forint eredménnyel zárt, míg egy évvel korábban az adózott eredménye meghaladta a 10 milliárd forintot. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás