Kezdőlap Hírek Büntetőeljárás indult a szlovák rendőrfőkapitány ellen
No menu items!

Büntetőeljárás indult a szlovák rendőrfőkapitány ellen

A szlovák sajtó a rendőrséget is érintő, sokszor politikai indíttatású, célirányos tanúvallomásokról beszél. Képünk illusztráció, ami nagy összegű korrupcióról szóló ügyben jelent meg Kép / lnfostart / InfoRádió / Kiss Balázs

Büntetőeljárás kezdődött Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány ellen. A pozsonyi kerületi ügyészség hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén indította el az eljárást – számolt be a szlovák média.

Az ügyészség az eljárást egy idén júliusban történt incidensre hivatkozva indította meg. Akkor a rendőrfőkapitány ideiglenesen meghiúsította, hogy a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) végrehajtson egy akciót  az akcióra a rendőrség egy speciális egységében, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségben.

Álvezeklő tanúk?

Az akció során az ÚIS (NAKA) három olyan úgynevezett “vezeklő tanút” akart őrizetbe venni, akik vallomásai alapján a NAKA több eljárást folytatott és folytat. Az ÚIS akcióját azzal indokolta, hogy szerintük a NAKA rendőrei esetleg befolyásolhatták a vezeklő tanúk vallomásait. Ezért akarta inkább az ÚIS végrehajtani az őrizetbevételt.

Peter Kovarík

Az országos rendőrfőkapitány viszont az ÚIS akciójának meghiúsítását azzal indokolta, hogy – állítása szerint – az ÚIS nyomozótisztje az akció végrehajtásához nem rendelkezett megfelelő engedéllyel. Az őrizetbevételeket célzó akciót némi késéssel később sikerült végrehajtani, de a három személy közül akkor már csak egyet tudtak őrizetbe venni.

Kovaríkot időközben már ki is hallgatták a vele szemben indított eljárás keretében. Az országos rendőrfőkapitány az MTI-nek is eljutatott egy álláfoglalást. Ebben visszautasította a vele szemben felhozott vádakat. Közölte: panasszal élt az eljárás ellen. Továbbá elfogultságra hivatkozva óvást emelt a pozsonyi kerületi ügyészség valamennyi ügyészével szemben.

Célirányos vallomások?

Az elmúlt közel egy évben a szlovák rendőrség több kiemelkedő – a sajtó által élénk figyelemmel kísért – korrupciós ügyben is kizárólag “vezeklő tanúk” vallomását követték. Azaz a bűnügyekben személyesen is érintett, ám a tanúskodásért cserébe engedményekre számító személyek – vallomásaira hivatkozva vettek őrizetbe gyanúsítottakat.

Ezt a módszert sok kritika érte a bűnüldöző szervek berkeiből is, de főként az ellenzéki pártok részéről, melyek képviselői több eset kapcsán is azt állították, hogy a “vezeklő tanúk” a nyomozás irányítóival egyeztetve célirányosan változtatják vallomásaikat.

Kovarík egy éven belül már a harmadik szlovák rendőrfőkapitány, aki ellen eljárás indul. Az előző két rendőrfőkapitányt, Tibor Gaspart és Milan Lucanskyt tavaly év végén vették vizsgálati fogságba. A vád korrupció. Tibor Gaspar azóta is vizsgálati fogságban van. Milan Lucansky öngyilkosságot követett el decemberben. A Lucansky halálának körülményeinek kivizsgálására indított vizsgálat mindmáig nem zárult le.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...