Hirdetés
Kezdőlap Hírek Chuck Norris Budapesten jótékonykodott
No menu items!

Chuck Norris Budapesten jótékonykodott

Chuck Norris budapesti látogatása alkalmával indította el a Baptista Szeretetszolgálat 15. Cipősdoboz gyűjtő jótékonysági akcióját.

A Baptista Szeretetszolgálat közleményében azt írta, a legendás akcióhős, Chuck Norris a feleségével együtt jött Budapestre, hogy részt vehessen a szervezet karácsonyi jótékonysági rendezvényén szombaton a Papp László Sportarénában. A sztárvendég – aki maga is baptista – a helyszínen indította útjára az országos akciót, amely során a karitatív szervezet cipősdoboz méretű ajándékokat gyűjt a rászoruló gyermekeknek. A teljes bevételt jótékony célra fordítják a szervezők.

Chuck Norris maga is lelkesen jótékonykodik, saját alapítványát rászoruló gyerekek megsegítésére hozta létre feleségével, Genával, így szívesen vállalta a díszvendég szerepét a Budapest Arénában megrendezett ünnepségen – olvasható az összegzésben.

A közleményben Gál Dávidot, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezetőjét idézik, aki elmondta, hogy szerettek volna egy olyan világsztárt vendégül látni, aki baptista és általa kellő figyelmet kaphat 15. Cipősdoboz gyűjtő jótékonysági akciójuk.

Chuck Norris amerikai színész és Jakab Csaba színész, Chuck Norris magyar szinkronhangja (b) a Baptista Szeretetszolgálat 15. Cipõsdoboz gyûjtõ jótékonysági akciójának indításán a Papp László Budapest Sportarénában 2018. november 24-én. MTI/Mónus Márton

A Baptista Szeretetszolgálat 2004-ben indította útjára karácsonyi Cipősdoboz akcióját, amelynek célja a rászoruló, árva, nagycsaládos, vagy beteg gyerekek karácsonyi megajándékozása. A 15. Cipősdoboz akció során országszerte csaknem 300 gyűjtőponton várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat az adventi időszakban.

A kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt években négy országban hatszázezer rászoruló kisgyermek ünnepét tudta a szeretetszolgálat szebbé tenni, idén pedig még nagyobb sikerek elérése a cél.

A 15. Cipősdoboz akció hivatalosan november 30-án indul, azonban a Hálaadás Ünnepre érkezők már a rendezvény előtt is leadhatják saját, egyénileg összeállított, nem és kor alapján felcímkézett cipősdobozba rejtett ajándékaikat. Aki pedig nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti a jótékonysági akciót – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

A gumitömítések szilikonos ápolása segít megelőzni a befagyást, a friss autómosás és viaszolás pedig csökkenti a só okozta korróziót.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...