Ha Hszi Csin-ping kínai elnök nem vesz részt a G20-as országcsoport június végi oszakai csúcsértekezletén, akkor Washington azonnali hatállyal további védővámokat léptet életbe a kínai árukra - jelentette ki Donald Trump.
A kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és a személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert kárt okoztak kínai vállalatoknak - közölte a kínai állami rádió.
Donald Trump gondot akar okozni Kínának, a Huawei nem kaphat amerikai szoftvert. Kína a kihívásnak tekinti az amerikai elnök intézkedését, "csinálunk jobbat" mondja, és közben pereskedik!
A Google továbbra is biztosítja alkalmazás-letöltési és biztonsági szolgáltatásait az Android operációs rendszeren futó Huawei okostelefon készülékek számára - közölte hétfőn Twitter üzenetben a Google.
Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban tapasztalható növekvő feszültség hatására a szakértők szerint megnőtt annak a lehetősége, hogy a következő két évben recesszióba kerül az amerikai gazdaság.
Jelentős előrelépésben bízik az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások legújabb fordulójának kimenetelét illetően Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter, aki Robert Lighthizer kereskedelmi főtárgyalóval együtt érkezett a pekingi megbeszélésekre.
A Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások jól haladnak, de Amerika csak "nagyszerű megállapodást" hajlandó aláírni - mondta Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságíróknak, néhány órával azelőtt, hogy fogadta Liu He kínai miniszterelnök-helyettest.
Megállapodás körvonalazódik a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokon minden olyan vám eltörléséről, amelyet a felek tavaly óta vetettek ki egymásra új keletű kereskedelmi háborújuk során - közölte egy kínai kormánytisztviselő.
Megkezdődött Pekingben a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások újabb, kétnapos fordulója. A megbeszéléseket amerikai részről Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter, kínai részről pedig Liu He miniszterelnök-helyettes vezeti.
Alapvetően a jegybankok - köztük az októberben 28,4 tonnát vásároló Magyar Nemzeti Bank - vételeinek köszönhető, hogy az arany tavalyi, 4345 tonnás globális kereslete 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Újabb magas szintű kereskedelmi tárgyalásokat tart az Egyesült Államok és Kína várhatóan a jövő héten Pekingben, hogy előmozdítsák az amerikai szellemi tulajdonjogok védelmét célzó megállapodást és elkerüljék a kínai termékekre kivetett amerikai pótvámok emelését.
A Huawei csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az amerikai igazságügyi tárca vádemelési javaslatot tett a cég egyik vezetője ellen, a társaság visszautasította a vádakat.
Washingtonba érkezett a kínai miniszterelnök-helyettes, hogy részt vegyen a két ország közötti kereskedelmi feszültség enyhítését célzó tárgyalások újabb fordulóján, miközben az amerikai igazságügy vádemelést javasol a Huawei igazgatója ellen.
Az Equilor idén a bővülés lassulására számít Magyarországon, várakozásuk szerint a forint az év eleji erősödés után gyengülő pályára állhat, és elérheti az euróval szemben a 324-es szintet, az alapkamat pedig 20 bázisponttal, 1,1 százalékra emelkedik.
Kissé csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 503,91 ponton zárt pénteken, 617,85 ponttal, 1,51 százalékkal erősödött az előző heti záróértékéhez képest.
Az év eleji, eredmény nélkül záródott kínai-amerikai kereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokról hozott nyilvánosságra részleteket a Bloomberg jól értesült forrásokra hivatkozva.
A kínai kormány értékelése szerint a Pekingben tartott kétoldalú tárgyalások "megvetették az alapját" egy kínai-amerikai kereskedelmi megállapodásnak, de konkrét előrelépésről egyik érintett fél sem adott számot a szerdán zárult háromnapos egyeztetések után.
Miközben az USA megregulázná, mindenki Kína kegyeit keresi és az Egyesült Államok sem érdekelt a hosszútávú kereskedelmi háborúban - fejtette ki Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének docense. Hozzátéve: Nekünk azokban az ágazatokban van esélyünk, ahol Kínában is szabadpiaci viszonyok uralkodnak, ezeknek kell megfelelni, a minőség mellett a mennyiség tekintetében is versenyképes árukkal.
Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját
Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.
Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját
Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek