Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a New York-i értékpapírpiacokon. Az indexek pénteken nyereséggel zártak és a hetet is emelkedéssel fejezték be.
A kőolaj és a földgáz magas ára miatt az orosz költségvetésbe idén a tavalyinál akár 50 milliárd dollárral több bevétel folyhat be - áll a Fitch jelentésében.
Többéves csúcsokra emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn is, mivel egyelőre nincs jele annak, hogy a nagy gazdaságokat sújtó energiaválság enyhülne.
Kedden reggel folytatódott a kőolaj áremelkedése, miután az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ a havi termelési kvóta eredetileg is tervezett napi 400 ezer hordós megemelése mellett döntött.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon. Pénteken, a hónap első kereskedési napján nagy nyereséggel indították a negyedévet az amerikai indexek.
Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, és különösen a Nasdaq-piac összetett mutatóját húzták lefelé az emelkedő kötvényhozamok.
A szűkülő kínálat és a vártnál erősebben élénkülő kereslet miatt emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Az észak-tengeri Brent hároméves csúcsra, hordónként csaknem 80 dollárra drágult.
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. A befektetőket megnyugtatta az eszközvásárlási program kivezetéséről hozott döntésével a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága.
A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak
A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek