Kezdőlap Címkék Budapesti Értéktőzsde

Budapesti Értéktőzsde

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedés várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), napközben pedig ismét a 45 ezer pontos ellenállás áttörésével próbálkozhat a BUX index - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés

A keddi negatív korrekció után kisebb emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a szerdai nyitást követően - véli az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

BÉT – Nem várható határozott elmozdulás

Nem várható határozott elmozdulás a keddi tőzsdenyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

BÉT – Korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint.

BÉT – Pozitív nyitást vár az elemző

A pozitív nemzetközi hangulat a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) is begyűrűzhet a pénteki nyitásban - mondta az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Erősödött a BUX, a vezető részvények mindegyike emelkedett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 815,64 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 43 900,70 ponton zárt csütörtökön.

BÉT – Pozitív nyitásra számít az elemző

Pozitív nyitásra számít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Jól teljesített a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 650,76 pontos, 1,53 százalékos emelkedéssel, 43 085,06 ponton zárt szerdán.

BÉT – Elemző: az amerikai szenátorválasztásra figyel a piac

A befektetői hangulatot szerdán délelőtt az amerikai Georgia államban zajló szenátorválasztás eredménye határozhatja meg - véli az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

BÉT – December: magára talált az OTP és a Mol

A Budapesti Értéktőzsdén a részvények decemberi összforgalma elérte a 249 milliárd forintot, ami a napi átlaggal számolva kevesebb a novemberinél, de jelentős emelkedés az azt megelőző 4 hónaphoz képest.

BÉT – Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés

A hétfői emelkedés után kedden negatív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mert az amerikai részvénypiacokon jelentősen romlott a hangulat - közölte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

BÉT – Emelkedéssel indulhat az év

Enyhe emelkedéssel indulhat hétfőn a 2021-es év első kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

BÉT – Elemző: a kedvező hangulat miatt emelkedés várható

A kedvező nemzetközi hangulat hatására egy százalék körüli emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat szerdán a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, miután kedden az előző napi zuhanás egy részét vissza tudta dolgozni a BUX index.

BÉT – Iránykereséssel nyithat a tőzsde

A hétfői erőteljes profitrealizálási hullámot követően kedden kisebb elmozdulás, iránykeresés várható nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén - véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés

A pénteken megindult negatív korrekció folytatódhat, csökkenés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén nyitás után - véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Iránykeresés várható a nyitásban

Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, miután a BUX index csütörtökön 0,4 százalékot emelkedett, s ezzel sikerült a 42 ezer pontos ellenállás felett zárnia - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt elemzője szerint.

BÉT – Elemző: kisebb emelkedés várható a nyitásban

Kisebb emelkedés várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán.

BÉT – Iránykeresésre számít a szakértő

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...