Augusztusban 45,6 százalékkal nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacának forgalma az előző hónaphoz képest. A BUX index pedig történetében először átlépte az 50 ezer pontot, sőt további erősödéssel az 52 ezer pontot is meghaladta.
Májusban új történelmi csúcsot ért el a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, kevesebb mint másfél évvel az előző csúcsdöntés után. A részvénypiac napi átlagforgalma 28,5 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest - közölte a BÉT.
Októberben a nemzetközi trendnek megfelelően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkentek az árak, bár kisebb mértékben, mint a nagyobb európai piacokon.
A tőzsdei kereskedés sem tudta kivonni magát a járvány második hulláma alól: csökkenő árakat, de növekvő forgalmat hozott a Budapesti Értéktőzsdén a szeptember. A BUX a hónap során 34 851 pontról 32 924 pontig esett.
2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek