Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.
Közgazdászok szerint a Rajna alacsony vízállása idén is sokba kerül majd a német gazdaságnak. Még ha a hajók még közlekedhetnek is, a szállítási költségek alacsony vízállás esetén megemelkednek.
A legnagyobb német kereskedelmi bank azzal számol, hogy a világ vezető jegybankjai nem változtatnak alapkamataikon az idén, továbbá nő az amerikai és a német kötvényhozam, illetve drágul az euró a dollárral szemben.
A Brexit miatt a londoni Cityből a legtöbb nemzetközi bank és biztosító Amszterdamba tette át az európai központját. A holland főváros jó eséllyel értékpapír kereskedelemi központ is lesz - áll a Financial Times elemzésében. „Az európaiak ki akarják készíteni a Cityt” – fogalmazott a brit nemzeti bank elnöke egy interjúban.
A Deutsche Bank szerint a globális GDP a korábbi prognózisokban jelzettnél hamarabb, akár már 2021 közepére elérheti a koronavírus-válság előtti szintet.
Az új kihívások kezeléséhez a német bankoknak nem elég megszabadulniuk a túlsúlytól, szerkezetátalakításra is szükségük lesz - véli a német szövetségi pénzügyi felügyelet, a BaFin elnöke.
Kétezernél is több munkahelyet szüntet meg és egyötödével csökkenti bankfiókjainak számát Németország második legnagyobb kereskedelmi pénzintézete, a Commerzbank.
Három év alatt 7,4 milliárd eurót felemésztő szerkezetátalakítást hajt végre a Deutsche Bank, aminek keretében munkavállalói ötödétől, 18 ezer embertől válik meg.
Mégsem egyesül a német bankrendszer két meghatározó szereplője, a Deutsche Bank és a Commerzbank, a fúzió lehetőségéről folytatott tárgyalásokat csütörtökön eredmény nélkül lezárták.
A Deutsche Bank vezetése Frankfurtot látja alkalmasnak arra, hogy London helyére lépjen, az európai nagybankok már meg is kezdték a felkészülést a váltásra.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) devizakötvény kibocsátásának szervezésére mandátumot adott a Deutsche Bank, az Erste Bank Group és a J.P. Morgan pénzintézetnek
A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek