Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a koronavírusjárvány-helyzet romlása miatt október 30. és november 7. között munkaszünetet tartsanak Oroszországban.
Fertőzést kapott, és több napja kórházban ápolják Bill Clinton volt amerikai elnököt - erősítette meg a kaliforniai Irvine klinika egyik tisztségviselője.
A Coviddal kórházba került fiatalabb felnőttek szinte ugyanolyan valószínűséggel szenvednek szövődményektől, mint az 50 évnél idősebbek - derült ki egy tanulmányból.
Gümőkór (tuberkolózis) fertőzöttséget igazoltak május végén egy Veszprém megyei állattartó telepen a Nébih szakemberei. A fertőzésre a vágóhídi, hatósági állatorvos felügyeleti rendszer vizsgálatai alapján derült fény. A fertőzés forrását vizsgáló járványügyi nyomozás folyamatban van.
Több mint másfél százalékkal csökkentek a világpiaci olajárak hétfőn, mivel a befektetők attól tartanak, hogy Indiában, a világ harmadik legnagyobb olajimportőr országában visszaveti az...
Leprával való fertőzöttséget mutattak ki vadon élő csimpánzoknál Afrikában. Egyelőre nem tudni, hogyan fertőződtek meg az állatok - közölte a leprával és tuberkulózissal foglalkozó németországi intézet (DAHW).
A Covid-19-betegséget okozó koronavírus 28 napig fertőzőképes maradhat bizonyos felületeken, például bankjegyeken, mobiltelefonok képernyőin és rozsdamentes acélon - állítják ausztrál kutatók.
A Magyar Húsiparosok Szövetsége arra kéri a kiskereskedelmi láncokat, hogy ne vásároljanak és értékesítsenek irreálisan alacsony áron sertéshúst, akkor sem, ha dömpingáron jelenik meg a német sertéshús az európai piacon a sertéspestis miatt - közölte a szövetség, miután bejelentették, hogy ASP-vel fertőzött vaddisznót találtak Németországban.
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus - mondta az országos tisztifőorvos.
A regisztrált fertőzések számának emelkedése miatt egyelőre nem lehet tovább lazítani a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban - mondta Angela Merkel kancellár.
Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi Horvátországot és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára. Horvátországban ugyanis ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma.
Az elmúlt napokban diagnosztizált új fertőzések arra figyelmeztetnek: a megelőzés legfontosabb módja most az, hogy akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe.
Az utasításokat a második hullámra való felkészülés jegyében állították össze kilenc pontba foglalva, és egy hónapja küldték el a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek.
Nyolcvanezer embert, főleg turistákat evakuálnak a Vietnam középső részén fekvő, tengerparti Danangból, miután a hétvégén pozitív lett a koronavírus-tesztje a nagyváros újabb három lakosának.
Vesztegzár alá helyezték az északnyugat-kínai Hszincsiang székhelyét, Ürümcsit, miután az elmúlt napokban több új, belföldön megfertőződött koronavírusos beteget azonosítottak.
Immár bizonyítékokra hivatkozva tették közzé, hogy a koronavírus pusztán a levegőben is terjed. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), felhívta a fegyelmet arra, hogy a járvány ismét gyorsult ütemben terjed. Belgrádban közben zavargás tört ki az egészségügyi szigorítások miatt.
Nem jelent magas kockázatot a bubópestis megjelenése Kínában, és a hatóságok jól kezelik a helyzetet - mondta Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet szóvivője Genfben.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek