Szerény erősödést ért el a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest. Augusztus hónapot a forint két-három százalékos erősödéssel fejezheti be.
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzet Bank monetáris tanácsa a vártnál nagyobb kamatemelésről döntött és változtatott a kamatfolyosón is.
Júniusban a vírushelyzet javulásával kismértékben tovább javult a konjunktúraérzet: a lakossági index mínusz 6,9-ről mínusz 6,2-re nőtt, a vállalkozásoknál pedig mínusz 6,9 pontról mínusz 5,5 pontra emelkedett a mutató - közölte a Századvég Gazdaságkutató.
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, az éjszaka folyamán azonban új idei árfolyamcsúcsot állított be.
Lendületes erősödésnek indult a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke hétfőn kijelentette, hogy az alapkamat emelésének lehetőségét már júniusban érdemes lesz mérlegelni. A magyar fizetőeszköz idei legerősebb árfolyamát érte el a főbb devizákkal szemben.
A magyar gazdaság kilátásai kedvezőek, a CIB Bank márciusi 4,1 százalékos előrejelzésével szemben akár 4,5 százalékkal is nőhet az idén a magyar gazdaság, és a jövő évi növekedés is a korábban kommunikált 4,7 százalék felett lehet - mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője.
Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye még negatív lehet, de április-júniusban már kétszámjegyű GDP-bővülés következhet be, éves szinten pedig 5 százalékos növekedés várható Magyarországon - ismertette a Raiffeisen Bank elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését.
A bruttó hazai termék (GDP) már a harmadik negyedévben elérheti a járvány előtti szintet, az év egészében pedig erőteljesen, 6,6 százalékkal nőhet - ismertette a legfrissebb előrejelzést a Takarékbank vezető elemzője.
A múlt év végi előrejelzéséhez képest 0,6 százalékponttal 4,3 százalékra emelte a gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát márciusi elemzésében a GKI.
A járvány vártnál nagyobb második hulláma miatt a GDP tavalyi visszaesésének mértékét 5,3 százalékra rontották a Takarékbank elemzői a korábbi 4,7 százalékos várakozásukról, idén pedig 6,8 százalékos növekedéssel számolnak a korábbi 7,2 százalék helyett - ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője.
A magyar gazdaság 4 százalékkal bővülhet az idén a tavalyi, várhatóan 6 százalékos csökkenés után, de sok a bizonytalanság. Az államadósság 79,5 százalékon, a költségvetési hiány a GDP 4 százalékán alakulhat 2021-ben - áll az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében.
Az euró nem oldja meg a gazdasági problémákat, csak eszközt jelent bizonyos célok eléréséhez, ezért céldátum sincs a magyarországi bevezetésére - mondta éves meghallgatásán a pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában.
Idén a korábban vártnál nagyobb, 4,7 százalékos GDP-csökkenéssel, 2021-ben viszont már érdemi, 7,2 százalékos felpattanással számolnak a Takarékbank makrogazdasági elemzői.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek