Kezdőlap Címkék Fővárosi Közgyűlés

Fővárosi Közgyűlés

Mégis lesz Rác fürdőnk! – A Turizmus Világnapján döntöttek

Támogatta a Rác fürdő felújítására vonatkozó koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán, a tervek szerint a rekonstrukció a Budapest Gyógyfürdői Zrt. (BGYH) saját forrásai terhére valósulna meg.

Hétfőtől drágább lesz taxival utazni Budapesten

Hétfőtől tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő.

Újra drágul a taxizás Budapesten

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Megszavazták Budapest 2023-as költségvetését

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2023-as költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételeit 407 milliárd 766 millió 184 ezer forintban, kiadásait 465 milliárd 327 millió 392 ezer forintban állapítja meg.

Főváros: októbertől kérhető a 48 ezer forintos rezsitámogatás

Októbertől igényelhetik a rászorulók az évi 48 ezer forintos fővárosi lakásrezsi-támogatást - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Drágább lesz a parkolás Budapesten – jön az egységes rendszer

A jelenlegi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is - döntött a Fővárosi Közgyűlés többsége.

Döntött a főváros: harmadával drágul a taxizás Budapesten

Május 9-től emelkednek a fővárosban a taxis tarfiák: az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Májustól drágul a taxizás Budapesten

Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés - jelentette be az általános főpolgármester-helyettes.

Elfogadták Budapest 2022-es költségvetését

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2022-es költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. A közel 120 milliárdos hiányt tartalmazó rendeletet 18–11 arányban szavazták meg.

Ingyen utazhatnak a BKV-val a 14 év alattiak – a bérletek árát visszafizetik

Csütörtöktől ingyenes a fővárosi közösségi közlekedés a 14 év alatti diákok számára. Erről a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag döntött a főpolgármester javaslatára szerdán. A BKK visszatéríti a már megvásárolt bérletek árát.

Fővárosi patkányirtás: a cég a régi, a feltételek újak

Újabb két évig az RNBH Konzorcium látja el a patkányirtási feladatokat Budapesten. Az új szerződés komplexebb műszaki tartalommal bír, hatékonyabb irtási folyamatot határoz meg és ellenőrizhetőbbé teszi a konzorcium működését, illetve szigorúbban ellenőrzi az irtást - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Lánchíd – felújítás. Kihirdették a győztest

Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ.

Szabályszerű volt a 2020-as fővárosi forrásmegosztás

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelése szerint a fővárosi önkormányzat 2020. évi forrásmegosztási rendeletalkotása megalapozott, szabályozott és szabályszerű volt, a 2021-es forrásmegosztás során korrekció érvényesítése nem indokolt.

Fővárosi Közgyűlés – Bérleti kedvezménnyel segítik a turisztikai mikro- és kisvállalkozásokat

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel kedvezményes bérleti és közterület-használati díjjal segítik Budapesten a turisztikai ágazat mikro- és kisvállalkozóit, valamint a taxisok is engedményt kapnak a drosztdíjból - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Szigorít a főváros: moziban és színházban is kell maszk

A koronavírus-járvány második hulláma miatt szigorodnak a maszkviselési szabályok Budapesten. A maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak majd - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Drágul a parkolás több fővárosi kerületben

Az érintett önkormányzatok kérésére döntött a parkolási övezetek átsorolásáról a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerületben a Fővárosi Közgyűlés. A döntés nyomán augusztus 1-jétől drágul a parkolás az érintett övezetekben.

Ismét lesz lakásrezsi-támogatás Budapesten?

A budapesti lakásrezsi-támogatás újbóli, várhatóan szeptemberi bevezetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva Karácsony Gergely főpolgármester.

Elfogadták Budapest költségvetését

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2020-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester szerint zöld büdzsé született.

A kormány hatmilliárdot ad a Lánchíd felújítására

A kormány a Lánchíd felújítására hatmilliárd forintot ígért Tarlós Istvánnak - amikor ő volt a főpolgármester -, és ezt az összeget tartja - közölte Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos a Twitteren.

Jön a per. Karácsony előterjesztett, a közgyűlés elfogadta, a hatóság megbüntette

Bíróságon támadja meg a BKV a reklámhelyek hasznosításával kapcsolatos törvénysértés miatt kiszabott 115 milliós bírságot - közölte Karácsony Gergely főpolgármester. A közbeszerzés megszüntetését előíró fővárosi döntést találta törvénysértőnek a hatóság.

Friss

Advent – Elindult a BKV ünnepi fényflottája, indul 6-án a Mikulásbusz is

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.

Adóegyszerűsítések lesznek – erről egyeztetett Varga Mihály

Jelentős adminisztrációs könnyítéseket tartalmaz az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése, ami csökkenti a cégek bürokratikus terheit

A kormányablak-busz iskolákban segítette a digitális állampolgárság felvételét

Egy évvel ezelőtt 12 oktatási intézmény igényelte ezt a lehetőséget, idén viszont 37 jelentkezett eddig.

MÁV-vezérigazgató: az utas és a biztonság az első

Az utas és a biztonság az első, a biztonságnak nincsen alternatívája - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama

Az euró 1,0714 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0694 dollár után.

BÉT – Mínuszban zárt a BUX

A BUMIX 6793,64 ponton zárt pénteken, ez 59,36 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.

Gazdaság

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.

A hitel nem ajándék – kampány a karácsonyi időszakra kvízjátékokkal

Az év végi időszakban sokan igényelnek rövid lejáratú, kisebb összegű hiteleket is a karácsonyi kiadások fedezésére.