Kiemelt időszakukat élik a rendszerváltozás éveiben alapított hazai cégek. Sokan már keresik a megfelelő utódot, aki továbbviszi majd az évtizedek alatt felépített birodalmat.
Családi vagyonkezelési szolgáltatást indított az Apelso Trust bizalmi vagyonkezelő. A társaság által kezelt vagyon a Dialóg Alapkezelő megvételével mintegy 234 milliárd forinttal, 250 milliárd forintra emelkedett.
Tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt az elkövetkező években a családi vállalkozások vezetői, és egy friss kutatás szerint közel kétharmaduknak semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban. Molnár Szabolcs szervezetfejlesztő arról beszélt, hogy a legtöbb cégalapítónak nincs problématudata, nem hajlandóak beszélni a témáról, mert az olyan, mintha a halálukkal foglalkoznának. Ezzel viszont többet árthatnak a cégnek és családtagjaiknak, mint amennyit szerintük használnak.
Minden eddiginél hangsúlyosabbá válik a generációváltás a mezőgazdaságban. Ennek egyrészt az az oka, hogy legkésőbb 2024-től nagy számban jelennek meg a tevékenység elindítására vagy...
A gyakori üzleti válságok, a második világháborút követő tíz évben született, úgynevezett baby boomer generáció tömeges nyugdíjba vonulása, a munkába álló fiatalok többségének vágya a kötöttségek nélküli „szabadúszásra”, a felsővezetők megbetegedése, halála, a kkv-k jelenlegi tulajdonosainak utódlása és még számos kiszámítható, valamint kiszámíthatatlan esemény előtérbe állította az utódlás- tervezés kérdését. Miután napjainkban szinte állandóak a vállalati- és a magánélet változásai, időben fel kell készülni a folyamatos utódlás-tervezésre és menedzsmentre. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.
A gazdaságátadás folyamatát megkönnyítő új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának, és újabb változások akadályozzák a spekulatív célú ügyleteket a földszerzésben - egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.
Nemcsak a mezőgazdaság számára, hanem az egész magyar társadalom és vidék is számára kulcskérdés, ki fogja megtermelni az élelmiszert a jövőben - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az agráregyetemi hallgatók számára megrendezett Agribusiness Konferencián.
A Covid-járvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43 százaléka elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a pandémia okozta bizonytalan gazdasági helyzetben - derül ki a PwC kutatásából.
Elindult a vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program, amelyre 2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A magyar M&A (Mergers and Acquisitions – cégegyesítés, cégfelvásárlás) piaca ugyan nemzetközi összehasonlításban nem nagy, de a covid ellenére is enyhén növekvő pályát mutat. Ebben nagy szerepe van, hogy magunk mögött hagytuk azt az időszakot, amikor a megszokottól eltérő pénzügypolitika miatt Magyarország nem volt népszerű a külföldi befektetők körében – fejti ki Nagy Kálmán a Concorde MB Partners ügyvezető partnere.
Várhatóan ötven mikro-, kis- és középvállalkozás kerülhet be idén a kkv-stratégia kiemelkedő elemének tartott Magyar multi programba (Mmp) - közölte Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.
Beadhatók a támogatási kérelmek a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, illetve külpiacra lépésüket segítő kiemelt pályázati felhívásokra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Az Agrárminisztérium agráröröklési szabályok megalkotásával és a családi gazdaságok új jogszabályi környezetbe illesztésével állítaná meg a földbirtokok elaprózódását, illetve adna lendületet a generációváltásnak a magyar agráriumban.
A mikro-, kis- és középvállalkozások generációváltásának segítése az elsődleges célja annak az új pályázatnak, amely másfél milliárd forint keretösszeggel jelent meg - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiája, amelynek célja, hogy Magyarországon erős, hazai tulajdonú vállalkozói réteg legyen.
Az agrárminiszter szerint teret kell adni a legújabb technológiáknak, illetve segíteni kell a generációváltást a magyar zöldség-gyümölcs ágazatban, mert ezek nélkül nem tud sikeres lenni a 21. században.
Noha az elmúlt években dinamikusan erősödtek, a digitális technológiák alkalmazásában jelentősen az európai átlag alatt teljesítenek a hazai kis- és középvállalkozások - közölte az innovációs és technológiai miniszter.
A 23. pápai agrárexpó az eredmények bemutatásán túl jó alkalmat teremt arra, hogy felhívja a figyelmet az ágazat előtt álló olyan kihívásokra, mint a generációváltás, a klímaváltozás és az uniós támogatáspolitika kedvezőtlen átalakítása.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.
A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek