Kezdőlap Címkék HoReCa

HoReCa

Az Accent Hotels idén Magyarország legvonzóbb munkaadója lett a HORECA szektorban

Az Accent Hotels kiemelkedő eredményt ért el a vizsgált területen, melynek köszönhetően a vállalat lett 2024-ben a „Legvonzóbb munkaadó” HORECA kategóriában.

Nem iszunk eleget – sörből

Tavaly 10 százalékkal, a 2022. évi 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import jelentős csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett -

Nincs vége a baromfihús drágulásának

A takarmányárak 30-35 százalékkal emelkedtek tavaly szeptember óta, és mivel a tápok az élőbaromfi-előállítás önköltségének kétharmadát teszik ki, minimum 20-25 százalékkal kellett volna emelkedniük a termelői baromfiáraknak - mondta a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója.

Vajda Attila: A fenntarthatóság, a klímavédelem a vevői döntésekben is egyre inkább előtérbe kerül

A Vajda-Papír elkötelezetten fejleszti zöldtudatos termékeit, környezeti lábnyomának csökkentésére is áldoz. Termékeinek felhasználási köre az otthonok mellett kiterjedt a szépségiparra, a barkácsműhelyektől az élelmiszeriparig. Vajda Attila a családi vállalkozás tulajdonos ügyvezetője szerint előny számukra az is, hogy a világ legkülönbözőbb tájaira, 20 országba exportálnak.

Újabb szolgáltatással erősít az Assist-Trend

Mosogatógép javítási és karbantartási szolgáltatással bővíti kínálatát az Assist-Trend. Magyarország meghatározó higiéniai szolgáltatójának új stratégiája, hogy szakít a pusztán a termékértékesítésre épülő kereskedelmi modellel, és a szálloda- és vendéglátóipari szektor higiéniai problémáira partnereivel együtt teljeskörű megoldást nyújt – a vízkezeléstől a légtisztításon át a munkaerő betanításáig és a teljesítmény méréséig.

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...