A legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott, miután Magyarországon a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót. A boltokban 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése a kereskedők feladata, amit különböző módon oldanak meg, és vannak olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartanak be.
Büntetőeljárás indult az IKEA svéd cég és korábbi menedzserei ellen a franciaországi Versailles-ban, mert állítólag éveken át kémkedtek a vállalat munkatársai után.
Az előírtnál nagyobb mennyiségben bocsáthatnak ki vegyi anyagokat az IKEA "Made in India" jelölésű Troligtvis utazópoharai, ezért a vállalat visszahívja azokat.
Visszahívja az IKEA a Glivarp elnevezésű meghosszabbítható étkezőasztalt, miután több olyan esetről értesült, hogy az asztal hosszabbító eleme kijött a sínből és leesett.
Teljesen autómentes, zöld áruházban gondolkodik az IKEA. A koncepció része, hogy az áruházban mindent ki szabad majd próbálni, hazavinni viszont csak azt lehet, ami egy szatyorba belefér.
Ha a legnépszerűbb bútorokat kellene megjósolni, valószínűleg a többség másra szavazna. Az IKEA-ban azonban egy olyan berendezési szett dübörög, ami sok mindent elárul a...
Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek