Kezdőlap Címkék Infláció

infláció

A Kopint-Tárki közel 7 százalékos idei növekedéssel számol

A Kopint-Tárki a nyáron jelzett 5-5,5 százalék helyett jóval nagyobb, 6,8 százalékos GDP-növekedést vár az idén - ismertette Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet legfrissebb konjunktúrajelentését.

MNB: a termékek és a szolgáltatások húzták fel az inflációt

Az infláció növekedésének hátterében a termékek és szolgáltatások széles körét érintő áremelkedés állt - állapította meg a szeptemberi inflációs adatokhoz fűzött elemzésében a Magyar Nemzeti Bank.

KSH: újra 5 százalék fölé gyorsult az infláció szeptemberben

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Kamatemelés. Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács

Szeptemberi kamatdöntő ülésén egyhangúlag döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 15 bázispontos emeléséről - olvasható a Magyar Nemzeti Bank rövidített jegyzőkönyvben.

OECD – infláció. Nagyot drágult az energia

Elsősorban az energiaárak emelkedése miatt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 4,3 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves emelkedése augusztusban. Júliusban 4,2 százalékos inflációt mértek.

Takarékbank: a 8 százalékot is elérheti az idei növekedés

A vártnál jobb második negyedéves GDP-adat miatt a Takarékbank a korábbi 7,7 százalékról 8,0 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését.

Elemzők: a magas infláció miatt lassult a reálbérek emelkedése

A béremelkedés mértékét a költségvetési szférában folytatódó kiigazítások és a munkaerőkereslet mellett technikai elemek is befolyásolják. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a felgyorsult infláció miatt a fizetések valós emelkedését tükröző reálbéremelkedés lelassult - hívták fel a figyelmet elemzők.

GKI: a negyedik hullám már az idén lassíthatja a növekedést

Továbbra is 7 százalék körüli gazdasági növekedést vár erre az évre a GKI Gazdaságkutató. Friss prognózisában ugyanakkor megjegyzi, hogy a korábban gondoltnál gyorsabb második negyedévi növekedést a járvány negyedik hulláma ellentételezi.

Elemzők: a bérverseny feljebb hajthatja az inflációt

A munkaerő-tartalék csökken, a munkaerőpiacon tapasztalható erősödő bérverseny pedig tovább növelheti az inflációt - hívták fel a figyelmet elemzők a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat értékelve.

MNB: az infláció egy év múlva lassulhat a jegybanki célra

A gyors, határozott és proaktív kamatemelések a jövő év elejétől mérséklik az infláció ütemét, továbbá a bázishatások is tompítják majd az adatokat - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője.

Matolcsy: nehéz évtized jön, de a magyar kiindulóhelyzet kedvező

Sikeres a hitelközpontú válságkezelés, a magyar gazdaság újraindult, az ország a második negyedév végén elérte a 2019. év végi GDP-szintet. Ez jó alapot teremt a következő évtized kihívásainak leküzdéséhez - mondta a jegybankelnök.

ÁSZ: gyorsul a gazdaság, csökken a sérülékenység

A válságra adott költségvetési lépések hatására a gazdasági növekedés visszatért, az államadósság-szabály teljesül, a költségvetés bevételei pedig az időarányosnál kedvezőbben alakultak - foglalták össze az első félévi költségvetési folyamatokat elemzésükben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szakértői.

Equilor: a növekedés 6,5 százalék, az infláció 4,3 százalék lehet az idén

Az idei év egészében a GDP 6,5 százalékos bővülésére lehet számítani, amelyet jövőre 4,5 százalékos növekedés követhet - áll az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében.

Magasabb inflációt és GDP-t vár 2021-re az MNB

A Magyar Nemzeti Bank 4,6-4,7 százalékra emelte idei inflációs és 6,5-7,0 százalékra GDP-várakozását legfrissebb Inflációs jelentésében.

Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető.

Virág Barnabás: az infláció tartós emelkedése jelentős kockázat

Az infláció megugrása tapasztalható a világban, mégis hiba alulbecsülni az infláció tartós megemelkedésének kockázatát - hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.

Századvég: idén közel 8 százalékkal bővül a gazdaság

Felfelé módosította a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásait a Századvég Gazdaságkutató: az idei évre 7,8 százalékos, 2022-re pedig 5,5 százalékos GDP-bővülést prognosztizál.

Kamatemelés. Egyhangúlag döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács augusztusi kamatdöntő ülésén egyhangúlag döntött a jegybanki alapkamat 30 bázispontos emeléséről - olvasható a Magyar Nemzeti Bank rövidített jegyzőkönyvben.

Elemzők – MNB szigorítás: 100 bázispontos alapkamat emelés jöhet

Az elemzők a várakozásoknál magasabb augusztusi infláció fényében az áremelkedés további gyorsulására és újabb kamatemelésekre számítanak. Az ING Bank szakértőinek várakozása szerint az év hátralévő részében további 75, de akár 100 bázispontot is emelkedhet az alapkamat mértéke.

Infláció – MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek ára is nőtt

Az infláció augusztusban 0,3 százalékponttal 4,9 százalékra emelkedett az előző hónaphoz képest. A drágulás hátterében az üzemanyagok, az iparcikkek és a feldolgozatlan élelmiszerek inflációjának növekedése állt - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank.

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás