Világszerte csökken az öngyilkosságok száma, egyedül az Amerikai Egyesült Államokban nem - állapítja meg a The Economist statisztikai adatok alapján készült elemzésében.
A globális bankközi üzeneteket kiszolgáló SWIFT rendszer brutális csapást mért a szabadkereskedelemre azzal, hogy ideiglenesen kizárta Iránt a nemzetközi bankközi tranzakciókból az amerikai szankciók bejelentését követően.
Kína feloldotta a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben, ez minden magyar baromfitenyésztő számára jó hír, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni - mondta Nagy István agrárminiszter, majd hozzátette, az ázsiai ország rövid időn belül a sertéspestis miatti korlátozást is feloldhatja.
A legújabb adatok azt jelzik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága tovább veszíthet lendületéből, és az üzleti környezet romlása arra késztetheti a pekingi vezetést, hogy újabb intézkedésekkel álljon elő a gazdaság megtámogatására.
A vészesen terjedő, afrikai sertéspestis pusztít Kínában. Arról is beszámol az írás, hogy fagyasztott élelmiszerben már fellelték a vírust Japánban is.
A kilenc év alatt elkészült híd 55 kilométer hosszú, a felszín feletti 48 kilométeres szakasz mellett egy csaknem 7 kilométeres, víz alatti alagút is tartozik hozzá.
Az amerikai kereskedelmi háború állása Kína ellen. Peking nemzetközi koalíciót épít az USA ellen. Amerikában a fogyasztók hada és a mezőgazdaság már nyögi az ellenintézkedéseket. (Petrus Szabolcs írása)
Az UniCredit Bank Hungary és az Alipay megállapodást kötött: az elsőt az országban, amelynek értelmében Kína legelterjedtebb mobilfizetési megoldása Magyarországon is elérhetővé válik 2019-től. Korábban AzÜzlet.hu beszámolt róla, hogy az Alipay Kínában az okostelefonos fizetésben is forradalmasította a kereskedelmet.
China News Service
Az oktatás minősége és az iskolán kívüli élmények miatt választják rekordszámban kínai fiatalok a brit egyetemeket. Persze a Brexit miatt az egyetemek erőteljesebb lobbija is segített ebben.
The Economist
Észre kellene venni, hogy politikai befolyást is vásárol Kína azzal, hogy önti a tőkét Európába és azon kívülre is, figyelmeztet a The Economist, a mértékadónak tartott angol nyelvű gazdasági folyóirat. A hazánkat és Lengyelországot külön is említő írás nem csak a kínai befektetések kontinensre gyakorolt hatásaival és távlataival foglalkozik. A geopolitikai vonatkozások, Amerika sem marad látóterén kívül.
Sokan a tisztességtelen versenynek tulajdonítják a külkereskedelmi hiányt, a legtöbb közgazdász viszont mélyebb gazdasági erőkre vezeti vissza a hiányt: az amerikaiak többet költenek, mint amit megtermelnek, és a hiányt az importból fedezik, vélekednek.
Több mint 580 millió értékben mintegy 41 millió hamis terméket foglaltak le tavaly az Európai Unió külső határain a tagállamok vámhatóságai - közölték Brüsszelben.
Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a protekcionizmus és az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa - figyelmeztetett szerdán az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
Londoni pénzügyi elemzők szerint kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek a kínai és az amerikai gazdaságban a kínai importárukra kirótt újabb amerikai vámoknak, de az valószínűtlen, hogy az intézkedésnek katasztrofális következményei lennének.
Donald Trump amerikai elnök most 10 százalékos vámmal száll harca a kínai árukkal, később 25 százalékos védővámot léptet életbe több száz milliárdos értékű keleti termékkel szemben. A védővámok a bőröndöktől az élelmiszerekig tartanak.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek