Velkey Györgyöt, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) a szakmai szervezet XXXIV. kongresszusán tartott tisztújító közgyűlésen.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 249 elektromos autót vásárolt a kórházak számára, és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges töltőhálózat fejlesztése is - közölte a központ főigazgatója.
A kormány összesen 79,4 milliárd forintot bocsát a kórházak részére egészségügyi fejlesztések megvalósítása és az adósságállomány csökkentése érdekében - közölte a Miniszterelnökség vezetője.
Az első negyedév végén, vagyis még ebben a hónapban soron kívül elindítja az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a szülők elhelyezésére szolgáló kórházi ágyak beszerzését.
Az Állami Számvevőszék álláspontja szerint alapvetően nem pénzkérdés a kórházaknál a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása.
Nem anarchikus és botrányos a kórházak működése. Legalábbis kategórikusan visszautasítja a Körházszövetség (MKSZ) és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének egy hétfői lapinterjúban megjelent kijelentéseit.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek