A második negyedévben 34 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest, és elérte a 188 milliárd forintot az online vásárlások összege Magyarországon - derült ki a Jófogás kereskedelmi portál és a GKI Digital tanácsadó cég összesítéséből.
Enyhén emelkedett a munkanélküliségi ráta az euróövezetben júniusban, párhuzamosan azzal, hogy a legtöbb tagállamban elkezdték lazítani a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó intézkedéseket.
Rekordmértékben, a vártnál is erősebben csökkent Németország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben, miután a koronavírus-járvány szinte teljes egészében megbénította a gazdaságot.
Az első félévben 8697 új lakás épült, 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) monetáris döntéshozó testülete, összhangban az elemzői várakozásokkal.
Az április-júniusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt. Júniusban az előző hónaphoz viszonyítva 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Az első öt hónapban 5,6 százalékkal volt kisebb az építőipar teljesítménye a tavalyi év azonos időszakához képest, de ennek hátterében nem a járvány áll - mondta az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Egy Tipikus dél-európai COVID sors. A milánói szálloda, ahol Paola pincérnőként dolgozott még mindig zárva. A szociális segély nem érkezik. Minimális megtakarításából próbálja a víz felett tartani fiát és saját magát. A Repubblica megrázó riportja a túlélésért vívott harcáról.
A koronavírus-járvány, a ló- és lovas versenyek elmaradása, illetve a turizmus leállása érzékenyen érintették a lovas ágazatot is, ezért az Agrárminisztérium (AM) támogatási konstrukciót hirdet meg a lótenyésztőknek.
A Fitch megerősítette Kína felső közép kategóriájú "A plusz" hosszútávú adósbesorolását stabil kilátással, javította viszont az ázsiai ország növekedési kilátásait.
Az újabb országos lezárás lehetőségével már nem számol a kormány, így a magyar gazdaság idei teljesítménye meghaladhatja a várakozásokat és az uniós átlagot is - mondta az ITM államtitkára.
A Gazdasági Versenyhivatal eltiltotta a Max-Immun Kft.-t a C-peptides termékei reklámozásától. A cég a Vargapeptide népszerűsítése során azt állította, hogy a bőrápoló spray számos betegség, köztük a koronavírus gyógyítására is alkalmas - közölte a GVH.
Már a tartalékaikat kénytelenek felélni a hazai utazási irodák, ráadásul kérdéses a téli idény forgalma is, ugyanis egyelőre a magyar utazók által kedvelt összes térség tiltott zónában van.
Hongkongban kötelező a maszk viselése a közterületeken és a nyilvános zárt helyeken - jelentették be hétfőn a helyi hatóságok, miután szigorításra kényszerültek a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt.
Két hétre bezárja a budapesti zsinagógákat, és látogatási tilalmat rendeltek el a Mazsihisz budapesti szeretetkórházában és a BZSH idősotthonában is. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tette közzé a hírt, koronavírus fertőzésre hivatkozva.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások következtében 95 százalékkal, 2,2 milliárd euróval csökkent a Ryanair légitársaság bevétele az első negyedévben.
A brit elhízás elleni akcióterv részeként többek között betiltják a gyorséttermi ételek televíziós és online reklámozását este 9 óra előtt, az étlapokra és az alkoholos italokra pedig felkerül a kalóriák száma is.
Javult júliusban az ifo németországi üzleti hangulatindexe. A vállalkozások a vártnál kevésbé jobbnak ítélték meg aktuális üzleti környezetüket, de a becsültnél sokkal kedvezőbb volt a jövőbeni kilátásaikról alkotott véleményük.
A fogyasztók és az üzleti szolgáltató cégek javuló várakozásainak köszönhetően júliusban a GKI konjunktúraindexe enyhén, 2 ponttal mínusz 18,2 pontra emelkedett - közölte a GKI Gazdaságkutató.
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...