Kezdőlap Címkék Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal

Fordulat: ismét nőttek a lakásbérleti díjak

A lakásbérleti díjak országosan 1,7 százalékkal, a fővárosban 2,1 százalékkal nőttek januárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, ami fordulatot jelent a tavaly szeptember-decemberben tapasztalt stagnáló-csökkenő tendencia után.

Népszámlálás: több százezer fővel csökkent Magyarország népessége

A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022 október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban - közölte a népszámlálás projektvezetője sajtótájékoztatón.

Technikai recesszióba került a magyar gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2022 negyedik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Tovább nőtt az infláció itthon, januárban már 25 százalék feletti volt

Az idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: csökkent a boltok forgalma decemberben

Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: decemberben 24,5 százalék, 2022-ben 14,5 százalék volt az infláció

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH szerint 352 ezer forint volt a nettó átlagkereset októberben

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt októberben. Az előbbi 18,4 százalékkal, utóbbi 19,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: csökkent az építőipari termelés októberben

Az építőipari termelés volumene októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint, szeptemberhez képest 1,8 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Nincs megállás: novemberben már 22,5 százalék volt az infláció

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: októberben alig nőtt a boltok forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: több mint 7 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben 7,7 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 1,9 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az első három negyedévben 7,7 százalékos volt a beruházások növekedése a múlt év azonos időszakához képest.

Ennyi volt a bruttó és a nettó átlagkereset szeptemberben

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal 504 100 forintra nőtt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 18,4 százalékkal magasabb, 347 500 forint volt - ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 4 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) négy százalékkal bővült 2022 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint és 4,1 százalékkal a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a mezőgazdaság kivételével valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult - közölte az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: októberben már 21 százalék felett volt az infláció

Októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,0 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács és KSH-adatok is érkeznek a jövő héten

Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot tesz közzé a jövő héten. Hétfőn a...

Megérkezett a 20 százalék feletti infláció Magyarországra

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 4,1 százalékkal nőttek - jelentette a KSH.

KSH: augusztusban több mint 500 milliárd forint volt a külkereskedelmi hiány

Augusztusban az export euróban számított értéke 37,1, az importé 40,6 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban, a külkereskedelmi egyenleg 582 millió euróval romlott és 1,3 milliárd euró (több mint 500 milliárd forint) deficittel zárt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: augusztusban 43,4 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Augusztusban a belföldi értékesítés árai 66,6, az exportértékesítésé 31,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 43,4, az előző hónaphoz viszonyítva 4,1 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Hatalmas volt a magyar külkereskedelmi hiány júliusban

Júliusban az export euróban számított értéke 12,9, az importé 22,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az áruforgalmi egyenleg 975 millió euróval romlott, 1,150 milliárd euró deficitet mutatott - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: augusztusban 15 százalék fölé nőtt az infláció

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 15,6 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, egy hónap alatt 1,8 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...