Kezdőlap Címkék Krisán László

Krisán László

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az NGM és a VOSZ

Ma már az online kiskereskedelem teszi ki a háztartások fogyasztásának csaknem a felét, összforgalma meghaladta a 2 ezer milliárd forintot, és rohamosan nő a harmadik országból érkező rendelések aránya.

Januárban megkezdi működését a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság

Szerinte a magyar gazdaságnak komoly károkat okoz a kereskedelmi hidegháború, a megosztottságnak ezért sem lenne szabad teret engedni.

Kavosz: duplájára emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ összege

Megkezdődik a lehetséges új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is maximum nettó 25 millió forint vételárú járművekre.

A 19. Európai Kereskedelem Napja – Nagy István

Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy a külföldi importáruk hosszú távon olcsók maradnak.

Elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az agrárágazat gazdasági nehézségeinek enyhítésére a kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött; az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően most 5 százalékos nettó kamattal, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre igényelhető.

Olcsó hitelhez juthatnak a legkisebb cégek: új elemmel bővült a Széchenyi Kártya Program MAX

Hétfőtől igényelhető a kormány által és a gazdaságfejlesztési miniszter munkaszervezetének közreműködésével nyújtott támogatás mellett a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme a Széchenyi Mikrohitel MAX, amely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció - jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló Kavosz Zrt. vezérigazgatója.

Újraindítási hitel a legkisebbeknek – itt a Széchenyi Mikrohitel GO!

Elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! hitelkonstrukció, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt.

A legkisebbeket segíti az új Széchenyi-kártya – kedvezményes kamattal

A mikro- és kisvállalkozások számára lehetőséget kell adni arra, hogy rá tudjanak fordulni a felpattanás időszakára: erre az olcsó, kamattámogatott hitelek jó eszköznek bizonyulhatnak - mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a július elsejével elinduló Széchenyi-kártya újraindítási programról.

Búcsúzik az NHP Hajrá – jönnek az újraindulási hitelek

Júliustól újraindítási hitelprogramok váltják a cégek likviditásának megőrzését támogató kríziskonstrukciókat a Széchenyi Kártya Programban - jelentette be a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Újabb történelmi lehetőség a hiperugrásra – interjú Krisán Lászlóval, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójával

Itt a nagy lehetőség a COVID-járvány után, hogy a vállalkozások a digitalizáció útján elindulva, megújuljanak és megváltoztassák üzleti tevékenységüket. A kormányzatnak ehhez olyan támogatási súlypontokat is meghatározó stratégiát érdemes kidolgozni, amire építve a gazdaság képes kihasználni a gyors átoltottság előnyét, akkora lendületet véve, amivel erőteljes versenyképességi fejlődést érhetünk el - mondta Krisán László a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója AzÜzlet.hu-nak adott interjúban.

Széchenyi Kártya Program – meghosszabbított krízishitelek

A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói december 31-ig biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, a kormány ugyanis június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét - közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt.

Agrár Széchenyi Kártya – duplájára emelt hitelkeret

Az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel eddigi 100 millió forint maximális keretét 200 millió forintra emelték az idén - jelentették be az Agrárminisztérium és a kártyát kibocsátó Kavosz Zrt. közös sajtótájékoztatóján.

Itt a 0 százalékos kamatozású Széchenyi Turisztikai Kártya

Már igényelhető a turisztikai vállalkozások számára kialakított teljes kamat-, kezelési költség- és bírálati díjmentes Széchenyi Turisztikai Kártya, amely segíti az ágazatban működő kkv-k likviditását.

Széchenyi Hitelprogram. Két hónap alatt 210 milliárdos igénylés

A Széchenyi Kártya program válsághelyzetre kidolgozott termékeinek május 15-i indulása óta több mint 210 milliárd forint államilag támogatott hitel felvételére fogadtak be kérelmeket a bankok - hangzott el a programot működtető Kavosz Zrt. háttérbeszélgetésén.

Széchenyi Kártya Program – négy új hitel kkv-knak

A kis- és középvállalkozások május 15-től igényelhetik a négy új, speciálisan a válsághelyzetre kialakított Széchenyi Kártya konstrukciót - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.