nagyvállalatok
Hitelfelvételben Európa élmezőnyébe kerültek a magyar háztartások
A támogatott vállalati hitelek aránya a második negyedévben már csak 20 százalék volt, holott egy évvel ezelőtt még 49 százalék volt ezek aránya. Ennek tudható be az is, hogy a kkv-hitelezés visszaesett.
Palkovics: a fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció
A fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció, amit a kutatók és fejlesztők együttműködése hozhat létre - mondta a technológiai és ipari miniszter a Szegedi Tudományegyetem innovációs napján.
Felmérés: évekbe telhet, amíg helyreáll a gazdaság a háború után
Bár a magyarországi vállalatok többsége szerint már idén véget érhet az orosz-ukrán konfliktus, a világgazdaság csak több mint két év múlva érheti el a február előtti teljesítményt - derül ki a K&H nagyvállalatok körében végzett felméréséből.
K&H: veszítettek optimizmusukból a nagyvállalatok
Főképp az infláció miatt kevésbé optimisták jövőjükkel kapcsolatban a K&H nagyvállalati növekedési index idei első negyedévi felmérésében szereplő cégek.
A nagyvállalatok többsége beépítette áraiba az inflációt
A negyedik negyedévben a legalább 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező magyarországi vállalatok közel kétharmada, 64 százaléka tudta érvényesíteni áraiban az inflációt, szemben a harmadik negyedév 54 százalékos arányával - közölte friss felmérésének adatait a K&H csoport.
Coface: a nagyvállalatok jól alkalmazkodtak a járványhoz
Közép- és Kelet-Európa 500 legnagyobb vállalatának árbevétele 2020-ban az előző évhez képest 3,3 százalékkal 667 milliárd euróra csökkent, az érintett cégek ezek szerint jól alkalmazkodtak a járványhelyzethez - állapította meg felmérésének eredményeit ismertetve a Coface hitelbiztosító.
Vállalati várakozások. Újra a régi a nagyok optimizmusa
Tovább nőtt a cégek optimizmusa a második negyedévben: 6 pontra emelkedett a nagyvállalati növekedési index értéke. Ilyen magasan utoljára a vírus berobbanása előtt volt a mutató - közölte a K&H.
MNB: tizedével nőtt a céges hitelek állománya
A vállalati hitelek bruttó állománya a harmadik negyedév végére megközelítette a 9700 milliárd forintot, ami erőteljes, 10,4 százalékos növekedés 2019 azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból.
Milliárdosok klubja. Tíz itthoni top cégből hét tisztán magyar
Több mint tízezer olyan cég van bejegyezve Magyarországon, amelynek az éves nettó árbevétele meghaladja az egymilliárd forintot. Ezek közül csaknem hétezer teljesen magyar érdekeltségbe tartozik - közölte az Opten.
PM: Még az idén 80 milliárd megy nagyvállalati beruházásra
A magyar gazdaság egészét átfogja a nagyvállalati beruházási támogatási program. A 315 milliárdos keretből a hazai beszállítók is részesednek majd - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) versenyképességért és területi tervezésért felelős helyettes államtitkára.
Törvényerőre emelik a kiskereskedelmi adót – részletek
A kiskereskedelmi adó a korábbi ágazati különadóhoz hasonlóan elsősorban a nagyvállalkozásokat terheli. Az adónemet a kormány rendeletben már hatályossá tette, most elkészült a törvényjavaslat is - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.
MKIK – Optimistábban kezdték az évet a cégvezetők
Megszakadt az üzleti bizalom szintjének egy éve tartó visszaesése, a cégvezetők várakozásai januárban már javultak: 26-ról 32 pontra emelkedett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) negyedéves konjunktúramutatója.
MNB: jelentősen nőhet a jólét a következő évtizedben
Egy a közepes fejlettség státuszából kiutat biztosító, 2030-ig a jólét jelentős növekedését eredményező makrogazdasági pályát igyekszik bemutatni a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Növekedési jelentése, amelynek révén a következő 10 évben a jelenlegi 55 százalékos szintről Ausztria egy főre eső vásárlóerő-paritáson számított GDP-jének 80 százalékát érheti el az ország.
Vállalati kormányzás – Forradalom az igazgatósági tanácstermekben
Átalakulóban a vállalati kormányzás. Valóságos forradalom söpör végig a nagyvállalatok, elsősorban a részvénytársaságok legfelső irányítási szintjén, az igazgatóságokban és az azokat körülvevő irányító, ellenőrző testületekben. Százötven-kétszáz éves hagyományok, tabuk dőlnek meg, hogy helyüket átvegyék a 21-dik század korszerű, „áramvonalas” vezetési technikái. Más szavakkal: jelentős átalakításon megy keresztül a corporate governance, amelyet – jobb kifejezések híján – magyarul vállalati kormányzásnak (VK), vagy felelős vállalatirányítási rendszernek nevezünk.
Friss
Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke
Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.
Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...
Családi adóparadicsom lesz Magyarország
Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet
Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány
A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.
Hírek
BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...
A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában
Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Erősödött a forint szerdán
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet