A Szaturnusz, a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz atmoszférájának felső rétege forró, csakúgy, mint a Földé. Viszont a Földdel ellentétben ezektől a planétáktól túlságosan távol van a Nap ahhoz, hogy ilyen magas hőmérsékleteket okozzon. A jelenség régóta foglalkoztatta a bolygókutatókat.
Útnak indították az amerikai űrkutatási hivatal és az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondáját, amely a tervek szerint elsőként fogja lencsevégre kapni a Nap sarkvidékeit.
A csillaga körüli lakható övezetben lévő, a Földnél alig nagyobb planétára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondája, amelynek ez az első ilyen típusú felfedezése.
A NASA kutatói vízgőzt észleltek a Jupiter hetvenkilenc holdjának egyike, az Európa felett. A felfedezéssel először tudták igazolni korábbi sejtésüket, miszerint folyékony vízóceán húzódik az égitest jégpáncélja alatt.
A póheten indiánok nyelvén égboltot jelentő Arrokoth nevet kapta az a Földtől mintegy 6,5 milliárd kilométerre lévő jeges bolygókezdemény, amely a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje - jelentette be a NASA.
Csaknem ötven év után nyitották fel a NASA szakemberei az 1972-es Apollo-17 misszió során begyűjtött holdkőzet- és talajminták egyikét, amely reményeik szerint új információkkal fog szolgálni az égitestről.
Egy éve lépett át a csillagközi térbe az 1977-ben útnak indított Voyager 2, a második űreszköz, amely elhagyta Naprendszerünket. Az űrszonda missziójáról a kutatók öt tanulmányt tettek közzé.
Szokatlan felvételt készített a Hubble: az ürteleszkóp által megörökített galaxisütközés közben a két összeolvadó galaxis látványa úgy hat, mint egy kozmikus arc.
Holland kutatók növényt termesztettek a Mars és a Hold talajához hasonlító, a NASA által kifejlesztett talajban. Kutatásukból kiderült, hogy nemcsak lehetséges élelmet termelni az égitesteken, hanem életképes magokat is lehet nyerni belőlük.
Közel 11 millió nevet visz fel a Marsra a NASA Mars 2020 szondája egy chipen. A legtöbben Törökországból, Indiából és az Egyesült Államokból küldték el a nevüket.
Három óriási fekete lyukat fedeztek fel három galaxis hatalmas ütközésénél - jelentette be csütörtökön a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory.
Közel hárommilliárd éven át volt mérsékelt hőmérséklet és víz a Vénuszon, tehát lakható lehetett a bolygó. A planéta felszíne 700 millió éve változott meg gyökeresen - vélik amerikai kutatók.
Tizenegyezer euróért vásárolták meg egy hamburgi aukción azt a levelet, amelyet az Apollo 15 űrhajó asztronautái csempésztek magukkal a Holdra, majd hoztak haza.
A fekete lyukról alkotott első képek készítőit, az Event Horizon Teleszkóp kutatócsapatának munkáját ismerték el a Breakthrough Prize-zal, amit a Szilícium-völgy Oscarjának is neveznek.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek