A német állam 135 milliárd eurót költ az inflációtól sújtott németek megsegítésére, ezért más területeken spórolnia kellene, vagy magasabb adókat kellene kivetnie - áll a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet friss tanulmányában.
Az energiaválság miatt a német Bundesbank hamarosan érezhető gazdasági visszaesésre és tíz százalék körüli inflációra számít Németországban havi rendszeres gazdasági jelentésének szeptemberi számában.
Recesszióba kerül Németország gazdasága két vezető gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint, és súlyos nehézségekre számít Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter is, aki a minap a szövetségi parlamentben azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök támadást indított a német gazdasági rendszer ellen.
A tartósan magas infláció miatt az év első három hónapja után a második negyedévben is csökkentek a reálbérek Németországban - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására. A javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.
Júliusban a várakozásoknak megfelelően tovább enyhült az inflációs nyomás Németországban. Az inflációt továbbra is az energia- és az élelmiszerárak emelkedése hajtja - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Minden korábbinál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom reálértéken Németországban júniusban az egy évvel korábbihoz képest, nominálisan azonban 1 százalék alatt maradt a visszaesés - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni - jelentette ki Olaf Scholz kancellár.
Németországban a várt emelkedés helyett lassult az infláció júniusban éves összevetésben - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Rekordalacsony fogyasztói hangulatindexet mért júliusra a GfK gazdaságkutató intézet Németországban: a mutató a júniusi mínusz 26,2 pontról mínusz 27,4 pontra csökkent, bár kissé kedvezőbbnek bizonyult a mínusz 27,7 pontos piaci előrejelzésnél.
Az áprilisi 7,4 százalékról 7,9 százalékra emelkedett, és így csaknem ötven éve a legmagasabb szintet érte el az infláció Németországban májusban - áll a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatokra épülő jelentésében.
Minden korábbinál magasabbra emelkedett és megközelítette a kétharmadot a közeljövőben áremelést tervező vállalkozások aránya Németországban - derül ki egy friss felmérésből.
Az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt lefelé módosította a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a szövetségi kormány mellett működő független gazdaságpolitikai tanácsadó testület, az úgynevezett gazdasági bölcsek tanácsa.
Változatlanul magas inflációra számít az idén a Bundesbank havi rendszeres gazdasági jelentésében. A német jegybank várakozásai szerint az új vírusvariáns átmeneti fékező hatásának csillapodásával ismét erőre kap a gazdasági növekedés.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek