Kezdőlap Címkék NMHH

NMHH

Kutatás bizonyítja: nem törődünk eléggé online adataink védelmével

Az elmúlt egy évben legalább 100-150 ezer internetező adott információkat e-mailben személyes adatairól, és bár sokan biztosak abban, hogy legális szolgáltatói kapcsolatfelvétel történt, mintegy 20-50 ezer között lehet azok száma, akik illegális adathalászat áldozataivá váltak, tehát akár minden harmadik-ötödik internetező érintett lehetett - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) közös kutatásából.

Magyar “utas” is lesz Elon Musk űrrakétájának fedélzetén

Elon Musk amerikai üzletember rakétája viszi majd a világűrbe a magyar kisműholdat - közölte az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kommunikációs igazgatósága. Mint írták, a hatóság feltett célja, hogy támogassa a "szárnyait bontogató" hazai űripart, valamint az űrtudományok oktatását.

Tízezreket spórolhat, aki most vásárol okostelefont

Azoknak, akik korszerű mobillal lepnék meg szeretteiket, komoly segítséget nyújthat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülékcsere-programjában igénybe vehető 40 ezer forintos támogatás, különösen, ha ezt az ebben az időszakban elérhető kedvezményes készülékek megvásárlásához veszik igénybe - közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága.

Mobilcsere program: már 2G-s telefonokra is jár támogatás

Május 9-től a 2G-s mobiltelefonok cseréjére is igényelhető támogatás, emellett folytatódik a 3G-s készülékek támogatott cseréje is.

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

A magyarok felének van vezetékes telefonja – sok csak porosodik

A 14 éves és annál idősebb magyarok fele használ még vezetékes telefont, de kétharmaduk szerint a mobiltelefon tökéletesen helyettesíti azt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása alapján.

5G – Bíróság: jogszerű volt a Digi kizárása

A Fővárosi Törvényszék elutasította a DIGI Communications N.V. keresetét, melyben a cég jogszerűtlennek vélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kizáró határozatát az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából. A bíróság megállapította, hogy az NMHH jogszerű és helytálló jogértelmezéssel megalapozott döntést hozott az ügyben. A cég fellebbezhet a Kúriánál.

A MyChat és a MyMusic az uniós bíróság szerint jogtalan előnyt kapott

A Telenor Magyarország megkülönböztető gyakorlatát elítélő határozat hozott az Európai Unió Bírósága előzetes eljárásában. E szerint a díjcsomagok egyes szolgáltatásai (pl. a MyChat és MyMusic) nem maradhatnak korlátlanul elérhetők abban az esetben, ha más ilyen jellegű szolgáltatásokat az adatkeret kimerülése miatt csak lassítva enged használni egy adott csomagban a vállalkozás.

A hagyományos média kárára virul az internet

Az internetezők fele már egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) piackutatásából.

Fake news. A közösségi oldalak a legnagyobb terjesztők

A közösségi oldalakon találkozhatnak az internetezők leginkább álhírekkel - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából.

Megtagadott számhordozás. Bírság a Telekomnak

Többszörösen is megalapozatlanul utasította el előfizetője számhordozási kérelmét a Telekom, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatót tízmillió forintra, vezető tisztségviselőjét pedig egymillió forintra bírságolta.

5G – Hárman versenyben a frekvenciasávokért

Az 5G frekvenciák értékesítési tenderén három jelentkezőt, a Telekomot, a Telenort és a Vodafone-t vette árverési nyilvántartásba a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A négy frekvenciasávot 15 évre értékesítik.

NMHH: augusztus 8-án lehet jelentkezni az 5G-s frekvenciákért

Augusztus 8-án nyújthatják be a jelentkezésüket szolgáltatók az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésére.  A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közzétette honlapján a technológia bevezetésének támogatására és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas frekvenciák árverésének részleteit tartalmazó dokumentációt.

Két Telekom-számla egy hónapban – sokadszor

Egy hónapban két számlát küldött a Telekom, a befizetési határidőt is módosította jogtalanul a távközlési vállalat. 25 millió forintra büntették.

Hatósági kampány indul a jogtalan net-tartalmak ellen

Az interneten jogtalanul megosztott képek és videók ellen lép fel februári kampányában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline szolgálata - közölte a hatóság.

Hűségidő. A legtöbb új ügyfél már csak egy évet vállal

Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre, azonban sokan nem tudnak a 2017-ben történt változásokról.

Ügyfél-tájékoztatás. 50 milliós bírság a Telekomnak

A Magyar Telekom analógról digitális technológiára váltotta helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatását idén áprilisban, az előfizetők tájékoztatásában azonban jogsértéseket állapított meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amiért 51,5 millió forintra bírságolta a szolgáltatót és annak vezérigazgatóját.

Meghosszabbították a Magyar Telekom frekvenciahasználati jogosultságát

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2027. június 27-ig meghosszabbította a Magyar Telekom frekvenciahasználati jogosultságát a 3G szolgáltatást biztosító 2100 megahertzes frekvenciasávban.

Való Világ 4. Burkolt hirdetés, elnézett korhatár: százmilliós bírság az RTL Klubnak

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt az elsőfokú bírósági ítéletet. a vitatott bírságot 21 műsorszám és azok előzeteseinek hibás korhatár-besorolása, valamint burkolt reklámozás miatt kapta a szolgáltató.

Újabb bírság a Magyar Telekomnak – a vezérigazgató címzett büntetést kapott

A Magyar Telekoma késedelmesen fizető ügyfelek mintegy hetedét jelenleg sem jogszerűen értesíti a fizetési hátralékokról. A bírság kiszabása során a hatóság figyelembe vette azt is, hogy az előfizetőknek a tartozás rendezése után külön utánajárást igényel a visszakapcsolási díj töröltetése. 

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás