okos dugaljak
LEGRAND – otthoni megoldások
Fedezze fel a Legrand és a Netatmo által közösen kifejlesztett intelligens kapcsolókat, redőnyvezérlőket és csatlakozó aljzatokat, mely az eddigi Valena Life / Allure Netatmo szerelvénycsalád mellett, új Céliane Netatmo designban is elérhető. Továbbá ismerje meg az új Netatmo Pro WiFi-s termosztátot, radiátor szelepeket és kamerákat, így a Legrand okosmegoldásoknak köszönhetően könnyedén, vésés nélkül is intelligensé alakíthatja otthonát.
Okosotthon francia eleganciával
Egy okosotthon már önmagában is kényelmet teremt gazdájának, de az igazi kényeztetéshez még ennél is több kell. Alap elvárás az, hogy a beprogramozható, önmagukban is irányítható eszközöket egyetlen központi vezérlőegységről tudjuk irányítani, ahogyan azt a Legrand okosotthon megoldása is biztosítja.
Friss
Elkészül Hévízen a belvárosi gyógyhelyfejlesztési beruházás
A korábban félbehagyott beruházás miatt jelenleg bírósági eljárás zajlik a kivitelező ellen, de az ügyben még nem született ítélet.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentésére lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Új korszak indult a magyar vízügy történetében
A bizottsági ülésen szó volt arról is, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság a gazdáknak, ingatlantulajdonosoknak egy applikációt indított, amely országszerte helyrajzi számmal jelzi a vízvisszatartási lehetőségeket, illetve, ahol be lehet jelenteni az ilyen igényeket.
Személyzet nélküli boltok nyitására készül a Coca-Cola HBC Magyarország
Az első személyzet és pénztár nélküli bolt bevezetése nemcsak Magyarországon, hanem a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC csoportban is egyedülálló innováció.
Hírek
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült péntek reggelre a forint
Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Erősödött a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel
Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.
Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Gazdaság
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet
Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata
Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.
Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...