A negyedik negyedévben a legalább 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező magyarországi vállalatok közel kétharmada, 64 százaléka tudta érvényesíteni áraiban az inflációt, szemben a harmadik negyedév 54 százalékos arányával - közölte friss felmérésének adatait a K&H csoport.
Gyorsuló infláció és stabil gazdasági növekedés – a két ok, amiért az eurózóna egyre több állama véget vetne az EKB kötvényvásárlási programjának. A vita az uniós jegybankelnökök csütörtöki ülésén eszkalálódhat, ahol a vártnál nagyobb inflációra is reagálniuk kell.
Nem okozott meglepetést az elemzőknek az áprilisban felszökkent infláció: a járvány miatt tavaly tavasszal beszakadt olajárakból és a dohánytermékek jövedéki adójának idén áprilisi megemeléséből előre számítani lehetett rá.
Az infláció év eleji megugrása elemzők szerint felveti, miként reagál a jegybank monetáris politikája arra, hogy a fogyasztói árak éves emelkedése messze meghaladta az MNB inflációs célsávjának tetejét, és a maginfláció is elérte azt.
A Pénzügykutató legfrissebb prognózisa szerint ugyan tavaly rekordmértékben, 4,9 százalékkal bővült a magyar gazdaság, idén megtörik a hazai gazdaság lendülete, várhatóan 3,7 százalékkal nő a GDP.
A vártnál jóval nagyobb mértékben, ismét közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció Törökországban szeptemberben. A bejelentésre a líra tovább gyengült.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek