A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő kereskedelmi termékek beáramlását.
A Temu internetes kereskedelmi cég az eddigi információk szerint reklámjaiban 95 százalékos, vagy még ennél is nagyobb kedvezményeket hirdet, azonban a webáruházában nem nagyon találni ilyen mértékű akciókat.
Egy új piactér megjelenése nem csak a vállalkozásokra, de a vásárlókra is hatással van, hiszen az új piaci szereplő nem olyan agresszív, mint akár a Temu, amelyet ma már kikerülni is nehezen tudunk, viszont nagyon jó árakat is tud nyújtani.
A Bizottság szolgálatai az ír digitális szolgáltatási koordinátorral együttműködve gondosan nyomon fogják követni, hogy a platform teljesíti-e a DSA szerinti kötelezettségeit.
A sokszor tolakodó, pszichésen megterhelő hirdetési stratégia révén legtöbbször olyan kacatok vásárlására vesznek rá, amire valójában nem is feltétlenül volt szükségünk.
Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek