A magyar gazdaság teljesítménye akkor is 6 százalék felett nőhet az idén, ha az Európai Uniótól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig - mondta a pénzügyminiszter az Origón megjelent interjújában.
A vártnál több cég jelezte beruházási szándékát, ezért 25 milliárd forintról 50 milliárd forintra emelik a Nagyvállalati beruházási támogatás idei keretösszegét - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Harmadik hónapja pozitív a Heti Gazdasági Index értéke: a számok azt mutatják, hogy a gazdaság újraindítását sikeresen megkezdtük, a második negyedévben kétszámjegyű növekedés várható Magyarországon - közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
Az elmúlt hetekben jelentősen javítottak a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzéseiken az elemző szervezetek - írta a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
A jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely lehetővé teszi, hogy mindenki talpra tudjon állni, akit a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozott - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádióban
Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A magyar gazdaság teljesítménye már a nyári hónapokban meghaladhatja a koronavírus-válság előtti szintet - mondta a pénzügyminiszter a Világgazdaság konferenciáján.
Varga Mihály kiemelte: az online...
A kormány azért dolgozik, hogy jövőre is folytatódjon az adócsökkentések politikája, ezért a benyújtott költségvetési törvényjavaslat számos adókönnyítéshez biztosít fedezetet - mondta a pénzügyminiszter.
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint - mondta a pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén.
Magyarország csatlakozott a Pénzügyminiszterek klímavédelmi koalíciójához, miután Varga Mihály aláírta az erről szóló dokumentumot. A 2019-ben alakult, immár 61 országot számláló szervezet tagjai a költségvetés zöldítésével, valamint a zöld finanszírozással kapcsolatban tesznek vállalásokat - közölte a Pénzügyminisztérium.
Segítő, ösztönző, támogató fiskális hozzáállásra van szükség 2023-ig. A kormány egyensúlyra törekszik, de 2022 még a mérsékelt hiánycsökkentés éve lesz - hangsúlyozta a pénzügyminiszter egy interjúban.
A Magyarországon működő német, illetve külföldi vállalatok továbbra is bíznak az ország gazdasági teljesítményében. A cégvezetők - akárcsak a kormány - az idei magyar növekedést a régiós átlagnál magasabbra várják - mondta a pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) online eseményén.
A fellendülés időszaka kezdődhet idén Magyarországon, sok más európai államot megelőzve - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A járvány miatt a jövő évi költségvetés tervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása - mondta a pénzügyminiszter a 2022-es költségvetési törvényjavaslat benyújtása alkalmából.
A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, amelyből az állami támogatás 1,2 milliárd forintot tett ki - jelentette be a pénzügyminiszter.
Újabb öt egészségipari beruházás valósulhat meg több mint 4,5 milliárd forint értékben, 3 milliárd forint kormányzati támogatással az Egészségipari Támogatási Programban (ETP) - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
A cél, hogy ahogyan a járvány kitörése előtt, úgy annak legyőzése után is a Visegrádi Négyek közössége legyen Európa gazdasági motorja - jelentette ki Varga Mihály a V4-es pénzügyminiszterek videós tanácskozását követően.
z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek