Kezdőlap Menedzser-Kihívások Covid-hatások és menedzser kihívások: Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője
No menu items!

Covid-hatások és menedzser kihívások: Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője

Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításból, ősszel ismét visszatért a kötelező maszkviselet. Eközben a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.

– A Spar számára mit jelentett előnyként, illetve kihívásként, hogy 2021 tavaszán a járványhelyzet miatt sok cégnél korlátozták a fizikai távolságtartást és közben leállt a turizmus, ami a szállodák, éttermek leállása miatt átrendezte az élelmiszer beszállítópiacot?

– 2021-ben kiegyensúlyozott volt a vállalat forgalmi eloszlása, mert a vásárlók hozzászoktak a 2020-ban megtapasztalt különböző korlátozásokhoz és nem érték őket meglepetésként az újabb korlátozások.

– Milyen változást hozott a novemberi újranyitás és az azt követő időszak?

Maczelka Márk

– A vásárlói szokások szeptembertől gyakorlatilag teljesen visszarendeződtek a járvány előtt tapasztalható tendenciához.

– Miközben a világ az ellátási láncok átrendeződéséről szól, hogyan érintett ez a Spart és hogyan reagáltak rá?

– Mindegyik hullámra megfelelően felkészült a vállalat. Az első hullámban a pánikvásárlás miatt voltak csak érzékelhetők átmeneti, 1-2 napig tartó apróbb zökkenők, de hazánk ellátásbiztonsága soha nem volt veszélyben.

– Milyen kihívást jelentett a személyzet megtartása?

– Mivel rekordalacsony a munkanélküliségi ráta Magyarországon, a munkatársak megtartására és újak toborzására külön stratégiával rendelkezik a vállalat.

– Miközben a fogyasztók részéről egyre inkább érződik a magyar termékek iránti bizalom, a Spar milyen kapcsolatot ápol a magyar termelőkkel?

– Ez a terület kiemelt fókusszal bír a jövőt tekintve: középpontjában a magyar élelmiszeripar erőteljes támogatása áll:

    • A Spar Magyarország régóta elkötelezte magát a magyar gazdák, családi vállalkozások, a magyar agrárium és feldolgozóipar mellett. A Spar ezen szándékát támogatja a Hungaricool by Spar termékinnovációs verseny, amely elsősorban a feltörekvő, piacbevezetés előtt vagy annak környékén álló hazai vállalkozókat célozza. A kiskereskedelmi áruházlánc a fenntarthatóságot is szem előtt tartó, kreatív, hipermarketben piacképes termékeket keres a Hungaricool by Spar verseny keretében. A verseny első köre közel 300 hazai vállalkozást mozgatott meg. 2020. március végétől az összes Interspar áruház a kínálatába vette a nyertes termékeket, illetve a Spar online shopjában is elérhetővé váltak. A legkiválóbb 8 termékinnováció minden támogatást megkapott – a forgalmazás mellett a nyertesek marketing- és üzleti támogatást is kaptak a vállalat 58 fős szakmai csapatától.  Termékinnovációs versenyünk idén folytatódik, amely csatlakozott a Cápák között című üzleti show-hoz. Az RTL Klub népszerű műsora lehetőséget biztosít arra, hogy újabb kiváló és innovatív magyar áruk kerülhessenek az Interspar hipermarketek polcaira. A verseny fokozott jelentőséggel bír a koronavírus-járvány időszakában, nyertesei számra a vállalat áruházai stabil, folyamatos felvevő-piacot jelentenek, biztosítva a működést és a munkaerő foglalkoztatását.
    • A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásának eredményeként a Spar az idei évtől új, regionális beszállítói rendszert alakít ki. Az 1,7 milliárd forint értékű program növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket teremt. A Spar a versenyhatóság felé vállalta, hogy 6 regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére. A regionális rendszer 90%-ban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőséget, de egyúttal bővülést jelent a boltlánc jelenlegi kistermelő partnereivel való viszonyában is. A kötelezettség javítja a hazai helyi kistermelők lehetőségeit, segíti a helyi gazdaság fejlődését és a helyi termékek iránti kereslet élénkítését. Emellett a cég vállalta, hogy a minőség-audit, a logisztika, a raktározás, és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét.
    • A Spar Magyarország és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara között hosszú évek óta kiváló a viszony. Partnerségünk alapja a bizalom, mely megannyi közös, a magyar agráriumot támogató aktivitásban öltött testet az elmúlt időszakban. Támogatói voltunk a Magyarok Kenyere programnak, partnerként részt vettünk a magyar föld legjavát népszerűsítő dinnye, alma és gomba fogyasztását ösztönző kampányokban és tagjai vagyunk a NAK által indított szakmai-operatív munkacsoportoknak is, melyek által együtt tudjuk formálni a jövőt, középpontban tartva a magyar gazdák érdekeit. A Spar közel harmincéves hazai működése során sokat tett a hazai beszállítók sikeréért. A kamara folyamatosan egyeztet a Sparral: az áruházlánc a jövőben nyitott arra, hogy különféle termékcsoportokkal kapcsolatban – együttműködve a kamarával – termelői-előállítói fórumokat tartson. A már meglévő és a potenciális beszállítók, a megrendelő és a fogyasztók számára is jelentős árbeli és minőségi, szervezési előnyökkel járhat a rövid ellátási láncban együttműködés, a minél közvetlenebb kapcsolat.
    • A Spar 19 frisshús terméke nyerte el a Magyar Termék védjegyhasználati jogát a Magyar Termék Nonprofit Kft. tanúsítási eljárásán, miután a nevezett termékek igazoltan Magyarországon készültek, kizárólag magyar alapanyagok felhasználásával. A tanúsítvány garantálja, hogy valamennyi sertést idehaza nevelték fel és vágták le, a feldolgozás minden lépése itthon történt és a felhasznált alapanyagok kizárólag Magyarországról származnak. A frisshús termékeink a legnépszerűbb termékcsoportnak számítanak országszerte a Spar áruházakban. Azzal, hogy elnyertük a Magyar Termék védjegyhasználati jogot, tovább tudjuk erősíteni a bizalmat a vásárlóinkban. Büszkék vagyunk arra, hogy a bicskei húsüzemünk nem csak nemzetközileg elismert szaktudással rendelkezik, de a magyar beszállítóink segítségével a húsipar kiemelt szereplői is vagyunk. A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Spar között még 2017-ben kezdődött meg az együttműködés. A vállalat számára kiemelten fontos, hogy választékában meghatározó szerephez jussanak a hazai termelők által előállított és magas színvonalat képviselő termékek. A védjeggyel elismert saját márkás termékek száma évről évre folyamatosan nőtt: 2017-ben 15, 2018-ban 17, 2019-ben 41 és 2021-ben már 44 új védjegyes saját márkás termék szerepel a termékkínálatban.
    • A jó minőségű magyar termékek védelme, a hazai termelők támogatásának jelentősége különösen megnőtt a koronavírus okozta világjárvány miatt. A Spar Magyarország régóta elkötelezett a hazai áruk és termelőik iránt, így a vállalat csatlakozott a Vedd a hazait! Védd a hazait! kampányokhoz is. A pandémia új helyzetet teremett a hazai élelmiszeripari piacon, a kiskereskedelemben. A járvány számtalan vállalatot, sokak munkáját és megélhetését sodorta veszélybe. A közösségi összefogás és a hazai termékek támogatása azonban hozzásegíti az iparág szereplőit, hogy sikeresen tudják maguk mögött ezt a kihívásokkal teli időszakot.
    • A Spar Magyarország részt vesz az Irinyi Terv keretében megvalósuló, 35 milliárd forint forrású Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Programban is, melynek egyik fő célja a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncok és a hazai élelmiszeripari beszállítók összekapcsolása azáltal, hogy a termelésben rejlő potenciálokat kiaknázza, a kereskedelemben szükséges megfelelési kritériumokat fejlessze, ezáltal segítve elő a magyar élelmiszertermékek versenyképességének növelését és piacképességük támogatását az áruházláncok polcain.

– A Spar üzletpolitikájában mennyire játszik szerepet a fenntarthatóság iránti elkötelezettség?

– A Spar aktív és úttörő szerepet vállal a Föld jövőjét érintő ügyekben. 2019 őszén ezen tevékenységünket egységes keretbe szerveztük, összekötve a fenntartható fejlődés – számunkra kiemelt – ágait, mint a környezetvédelem, az egészséges életmód támogatása, az élelmiszer-biztonság, a munkatársak támogatása, valamint a társadalmi felelősségvállalás. A fenntarthatósági céljainkat pedig egy új ernyőmárka fémjelzi mostantól, melynek szlogenje: „Spar – a fenntartható jövőért”. Eredményeinket a https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/ weboldal transzparensen bemutatja.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.