AzÜzlet.hu

A fenntarthatóság kihívása – egyedül nem megy!

Sokszor beszélünk a fenntarthatóságról, trendi lett, ami mára már egyben kényszerpálya is, ha meg akarjuk őrizni a Földet az unokáinknak. Kérdés, teszünk-e érte eleget. A Legrand Zrt. vezérigazgatója, Károlyi László írása AzÜzlet.hu-n.

Nemzeti Újrakezdés Program: kétmilliárd a külhoni magyar szervezetek támogatására

Megszületett a döntés a Nemzeti Újrakezdés Program II. pályázatairól. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kifejtette: Magyarország Kormánya 2011-től biztosítja a külhoni magyar szervezetek működésének, fejlesztésének, eszközbeszerzésének, illetve rendezvényeinek és programjainak pályázatok keretében történő támogatását.

K&H: a kkv-k már érzik az infláció hatásait

A mikro-, kis- és középvállalkozások már érzik az infláció hatásait, ám az ukrán-orosz konfliktus hatásait vélhetően még kevésbé látják - közölte a K&H Bank első negyedévi kutatása alapján.

Veszteséges tőzsdezárás Európában

Pozitív kezdés után London kivételével veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdék kedden.

Javult az ifo áprilisi német üzleti hangulatindexe

A várt romlás helyett javult áprilisban az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe, miután márciusban drasztikusan esett, mert az Ukrajna ellen indított orosz háború hatására romlottak a kilátások.

Elon Musk: A szólásszabadság platformja lesz a Twitter

Elfogadta a Twitter vezetősége Elon Musk körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát

Létezik környezetbarát műanyag?

Köztudott, hogy a műanyagok nagy többségét fosszilis nyersanyagból, energiahordozóból állítják elő. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy vannak olyan fajtáik – a polipropilén és a polietilén –, amelyekből az elraktározott energia visszanyerhető. Bűdy László műanyagipari szakértő, a Magyar Műanyagipari Szövetség Elnökségének tagja, a myCEPPI ügyvezetője avat be minket a részletekbe.

Papírpénz helyett digitálisan fizetünk majd?

Hogyan lehetne vásárlásaink során gyorsabb, biztonságosabb és legfőképpen olcsóbb fizetőeszköz a forint? A megoldás a központi bankok által kibocsátott digitális jegybankpénz (CBDC), amely a készpénz teljes értékű digitális változata lehet.

IMF: Ukrajnának havi 5 milliárd dollárra van szüksége a kormányzat fenntartására

Ukrajnának havonta 5 milliárd dollárra van szüksége az alapvető kormányzati szolgáltatások fedezésére és a gazdaság működésének fenntartására, ami sürgősen szükségessé teszi, hogy a nemzetek további finanszírozást nyújtsanak a háború sújtotta országnak - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője.

A gáz ára stabil, de a kérdőjelek megmaradtak a fizetés módjában

Egyelőre stabil a földgáz ára Európában, mivel Oroszország követelése, hogy a szállításaiért rubelben fizessenek, nem tekinthető elég kockázatosnak. A piacok szerint az átállás nem okozhat azonnali hiányt a bőséges alternatív kínálat és a tél végével enyhülő kereslet közepette.

A NATO bővülését hozza az ukrajnai orosz invázió?

Vlagyimir Putyin azt remélte, hogy Ukrajna lerohanása a NATO széthullását eredményezi. Ezzel szemben a szövetség új lendületet kapott, sőt bővülhet is, ugyanis Finnország és Svédország még az idén csatlakozhat a nyugati szövetséghez.

Ennyit fizetnénk péntektől az üzemanyagért az árstop nélkül

Pénteken a benzin nagykereskedelmi ára nem, a gázolajé viszont változik. Ez azt jelenti, hogy a gázolajért 18 forinttal kell többet fizetnie annak, aki direktben vásárol nagykereskedőtől gázolajat, vagy piaci árú gázolajat. Az emelés várhatóan a prémium gázolaj árát is érinteni fogja. 

Zuhan az autópiac, mert leálltak az ellátási láncok

Európában a kilencedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások márciusban, miután az ukrajnai háború tovább bénította az ellátási láncokat, és rekordszintű inflációt okozott. Mindez a hiány enyhülése után is visszafoghatja a keresletet.

Világbank: az ukrajnai orosz invázió miatt csökken a világgazdasági bővülés

A Világbank az ukrajnai orosz invázió miatt csökkentette a világgazdaság idei bővülésére vonatkozó előrejelzését. A pénzintézet egyúttal bejelentette, hogy az eddigieknél is nagyobb finanszírozási csomagot tervez mozgósítani a válságok kezelésére.

Bajban az európai kozmetikumgyártók az ukrajnai háború miatt

Az európai kozmetikumgyártók komoly ellátási válsággal néznek szembe az ukrajnai nyersanyagellátási gondok miatt.

Több nyaralójáratát is újraindítja a Wizz Air

A Wizz Air több korábbi, népszerű nyaralóhelyekre repülő járatát is újraindítja a nyár elején.

Üzletek tízezrei húzhatják le a rolót Amerikában

A koronavírus-járvány első időszakában megugrottak az üzletbezárások, ami kiürítette a bevásárlóközpontokat és üres kirakatokat hagyott az utcákon. A helyzet azóta folyamatosan javul, de így is több tízezer boltnak kell majd lehúznia a rolót a UBS bank szakértői szerint.

Veszélyben a családi vállalkozások jövője?

A Covid-járvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43 százaléka elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a pandémia okozta bizonytalan gazdasági helyzetben - derül ki a PwC kutatásából.

Az élelmiszer- és nyersanyaghiány miatt emberek milliárdjai lehetnek az ukrajnai háború kárvallottjai

Oroszország ukrajnai háborúja a globális élelmiszer-, energia- és pénzügyi piacokon olyan vihart okozott, amely azzal fenyeget, hogy világszerte emberek milliárdjainak életére lesz negatív hatással - áll az ENSZ új jelentésében.

Végleg lezárják az autósok előtt a pesti rakpart belvárosi szakaszát

A Lánchídtól délre teljesen autómentes lesz a pesti alsó rakpart - jelentette be a főpolgármester. Karácsony Gergely emlékeztetett, ez programjának része.

Friss

Az engedély megvan: James Bond repülő autója utódokat kaphat

A Special Light-Sport Aircraft“ (LSA) Fotó:Terrafugia Autózni, gázt adni és...

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Mostantól több pénz marad a családi kasszában 

Július 1-jétől jelentősen nőtt a családi adókedvezmény összege, ami havonta több tízezer forint extra jövedelmet jelenthet a magyar családoknak.

Programajánló esős napokra Székesfehérváron

Nehogy néhány esős nap elrontsa a tóparti nyaralást! Karnyújtásnyira van Fehérvár, ahol mindig számíthatunk egy tartalmas kulturális programra.

Hírek

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.
HirdetésHirdetés