Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Destatis: átmeneti tényezők miatt magas a német infláció
No menu items!

Destatis: átmeneti tényezők miatt magas a német infláció

Az élelmiszerek és üdítőitalok 4,4 százalékkal drágultak októberben

Közel harmincéves csúcsra gyorsult az infláció Németországban októberben – jelentette a szövetségi statisztikai hivatal. A Destatis szerint az erős éves emelkedést egy sor átmeneti tényező idézte elő.

Az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal ugrottak meg a fogyasztói árak októberben, ennél erősebb ütemet legutóbb 1993 augusztusában mértek, amikor 4,6 százalékon állt a mutató.

Január óta folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben emelkednek az árak Németországban. A 2 százalékot áprilisban érte el a mutató, de júliusban már 3,8 százalékon, augusztusban 3,9 százalékon, szeptemberben pedig 4,1 százalékon állt az értéke.

Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben, míg az előző két hónapban stagnáltak.

A Destatis kiemelte, hogy az erős éves emelkedést egy sor átmeneti tényező idézte elő, ideértve a tavalyi alacsony árak miatti bázishatásokat.

Az idei év végéig felfelé húzza az árakat, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly ideiglenesen csökkentették az általános forgalmi adó kulcsait, ráadásul rendkívül olcsók voltak az ásványiolaj-termékek. Felfelé hajtja az árakat az is, hogy Németországban januártól fizetni kell és 2025-ig folyamatosan mind többet a szén-dioxid-kibocsátásért. Emellett erősödnek a járvány okozta válsággal összefüggő hatások, például a szűk ellátási keresztmetszetek és a meredeken felívelő termelői árak is tükröződnek az fogyasztói árakban.

Tavaly októberhez képest az árucikkek 7,0 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,4 százalékkal drágultak. Különösen jelentősen, 18,6 százalékkal drágultak az energetikai termékek. Ezen belül is az üzemanyagok fogyasztói ára 35,0 százalékkal, a fűtőolajé 101,1 százalékkal, a földgázé 7,4 százalékkal, az áramé pedig 2,5 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek és üdítőitalok 4,4 százalékkal drágultak. Az energia- és az élelmiszerárakat nem számítva 2,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak októberben.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 4,6 százalékkal nőtt az előző év októberéhez képest, míg szeptemberben 4,1 százalékos emelkedést mértek. Havi összevetésben 0,5 százalékkal nőtt a mutató, gyorsult az ütem az előző havi 0,3 százalékos emelkedéshez képest.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára. Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.