Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Dízelbotrány. Százezreket kártalaníthat a Volkswagen
No menu items!

Dízelbotrány. Százezreket kártalaníthat a Volkswagen

Tárgyalást kezd a Volkswagen (VW) több százezer olyan németországi ügyfele lehetséges kártalanításáról, akik a dízelbotrányában érintett modellekből vásároltak.

A VW és a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetségének (vzbv) közös közleménye szerint annak a több mint 430 ezer vásárlónak az ügyében kezdenek tárgyalást, akik a vzbv és a legnagyobb német autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub szervezésében beperelték a céget. A cél egy “pragmatikus, az ügyfelek érdekét szolgáló megoldás”, amellyel peren kívül le lehet zárni az ügyet.

A tárgyalási folyamat még csak a kezdet szakaszában tart, és nem biztos, hogy sikerre vezet – jelezték.

A VW Golf Clean Diesel 2009-ben az év autója lett. Kép forrása: Wikipedia

A vzbv és az ADAC a kollektív jogorvoslat németországi szabályozásának egy új eleme, az úgynevezett csoportos megállapítási kereset (Musterfeststellungsklage) révén indított pert az autógyártó társaság ellen. A keresethez EA189 típusú dízelmotorral szerelt, és a dízelbotrány miatt szervizre visszarendelt Audi, Seat, Skoda és Volkswagen gépkocsik németországi tulajdonosai csatlakozhattak.

A csoportos megállapítási kereset intézményét éppen a VW dízelbotrányának tanulságaként vezették be Németországban. A cél a fogyasztók jogainak erősítése a túlerőben lévő nagyvállalatokkal szemben. A pereket nem az egyes fogyasztók, hanem fogyasztói szövetségek folytatják, a költségeket és a pénzügyi kockázatot is ezek a szervezetek viselik, a fogyasztók számára kedvező bírósági döntés viszont mindenkire érvényes, aki csatlakozott a keresethez.

A VW dízelbotránya úgy került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.