Szerdán már harmadik napja csökken a kőolaj ára a nemzetközi piacokon. A befektetők elsősorban amiatt aggódnak, hogy nincs érezhető előrehaladás az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon.
Röviddel 8 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 30 cent (0,48 százalék) csökkenéssel, 61,76 dolláron állt.
A MarketWatch amerikai gazdasági hírportál szerint a befektetők körében csalódottságot okozott, hogy Donald Trump az amerikai-kínai kereskedelmi vitával kapcsolatban kedden, a New York-i Gazdasági Klubban nem mondott konkrétumot. Általánosságokat hangoztatott csupán, például azt, hogy “közel van” a tárgyalások első szakaszának sikeres lezárása, ami szerinte “bármikor megtörténhet”.
Megfigyelők szerint a közeljövőben a kőolaj árát elsősorban az alakítja majd, hogy miként alakulnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások.