Kezdőlap Tech Drónhasználat: átlátható szabályozásra van szükség
No menu items!

Drónhasználat: átlátható szabályozásra van szükség

Sürgős szükség van a drónszabályozás minél előbbi megalkotására, mert ma a drónok veszélyeztetik a légiközlekedést, felderíthetetlenek és irányíthatatlanok. A szabályozás mielőbbi megalkotásában a kormány is érdekelt, hiszen a honvédség és a rendőrség mellett a Magyar Posta is érdeklődik a technológia iránt.

Szepessy Kornél, a HunaroControl vezérigazgatója egy, a témában tartott csütörtöki konferencián kiemelte, hogy a pilóta nélküli járművek száma a világon 6-7 éven belül 10 millióra emelkedhet, Magyarországon 2020-ra a drónos repülések száma elérheti a 30 ezret, ennyi kereskedelmi légi járat közlekedik ma naponta Európában. Ezért is kezdeményezte a HungaroControl egy szakmai konferencia összehívását.

A légiforgalmi szolgálat vezetője szerint céljuk a szabályozott integrálás, és az, hogy a magyar szolgáltató megkerülhetetlen legyen ebben az iparágban. Ezért is indultak el egy uniós pályázaton, amely a drónok repülését menedzseli. Ennek részeként már elkészült, de jogi szabályozás hiányában még nem működik egy honlap, amely amellett, hogy a drónok regisztrálására szolgál, képes meteorológiai és légtérhasználati információkkal is ellátni a felhasználókat.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a világ vezető államai 60 milliárd dollárt fektetnek az iparágba, Magyarországon 2025-re 72 milliárd forint bevétele származhat az iparágnak.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a drónok felhasználását a kormány kiemelten kezeli, mivel a honvédség és a rendőrség mellett olyan magyar vállalatok is érdeklődnek a technológia iránt, mint a Magyar Posta.

Hangsúlyozta: a jövő azoké az egymással kommunikáló, egymás mozgására reagáló eszközöké, amelyek képesek emberi beavatkozás nélkül is működni. Ezzel kapcsolatban Magyarországon jelentős tudás halmozódott fel, ezért együtt kell dolgozni azért, hogy a szabályozás támogassa a drónok innovációját, de ne jelentsen veszélyt a légiforgalom biztonságára.

A drónok jövőbeni felhasználásával kapcsolatban előadásában Honti Pál, a TedX Danubia kurátora azt mondta, ha képesek lesznek rajban repülni, akkor létrejöhet egy új infrastruktúra-hálózat, a “drónnet”, amely mindig és mindenhol elérhető lesz.
Ennek segítségével a szállítmányozás is megoldható lesz – tudósított az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.