Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Elemzők: idén is 7 százalék fölötti nettó reálbér-emelkedés várható
No menu items!

Elemzők: idén is 7 százalék fölötti nettó reálbér-emelkedés várható

A szakemberhiány, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelése következtében idén is az elmúlt három évhez hasonló béremelkedés várható – állapították meg elemzők.

A KSH adatai szerint januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest. A 2,7 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 7,7 százalékkal voltak magasabbak a tavaly januárinál. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 354 200 forint volt a bruttó átlagkereset.

Németh Dávid, a K&H Bank  vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárja szerint tempós növekedéssel kezdték az évet a magyar átlagfizetések. Az elmúlt három évhez hasonlóan az idén is jelentős, 7 százalék körüli nettó reálbér-emelkedésre van kilátás.

A növekedés egyrészt a minimálbér és a garantált bérminimum idei növelésének köszönhető. Ez tolja fel a teljes bértáblát. Másrészt a munkaerőpiacon látható túlkereslet miatti béremelési nyomás is hozzájárul a fizetések emelkedéséhez. Az idei már sorozatban a negyedik év lesz, amikor 7 százalék felett növekedést mutatnak a reálbérek, ami sok cég számára problémás lehet” – tette hozzá. Az elmúlt években megugró bértömeg a költségoldalon jelentkezik, ami két oldalról is kockázatot jelent a számukra. Az egyik az áremelési kényszer, a másik, hogy a termelékenységet, hatékonyságot kell javítani a magasabb bérek miatt.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a várakozásokat meghaladva nőttek az átlagos bruttó bérek januárban. A Takarékban várakozása szerint ebben az évben 9,6 százalékkal nőhetnek a bérek a bérmegállapodás, a minimálbérek és a garantált bérminimum 8 százalékos emelése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt. A várt 3 százalékos  infláció mellett ez 6,5 százalékot kissé meghaladó reálbér növekedést eredményezhet, így 2013-tól 2019 végéig már összesen mintegy 51,5 százalékkal nőhetnek a reálbérek.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője szerint a bérek januári növekedése elsősorban a munkaerőhiány eredményeként továbbra is erőteljes bérdinamikát jelez. A következő hónapok adata ennél is dinamikusabb lehet, hiszen sok cégnél a bértárgyalások elhúzódtak, így később lesz emelés visszamenőleges hatállyal. A munkaerőhiányt mutatja az is, hogy a növekedés nagyobb volt a versenyszférában, mint a közszférában, ahol szintén a későbbi hónapokban várható korrekció a közalkalmazottak és az egészségügyi dolgozók béremelése révén. A januári adatokat ezen felül befolyásolhatta a cafeteria rendszer átalakítása is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...