Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Emeli dolgozói bérét a Tesco
No menu items!

Emeli dolgozói bérét a Tesco

Illusztráció: Bigstock

Minimum bruttó 30 ezer forinttal emeli a Tesco az áruházi munkatársak alapbérét, ami bruttó 390 ezer forintra nő március 1-től, az új logisztikai központban dolgozó fizikai munkavállalók pedig januártól több lépcsőben összesen 21,3 százalékos béremelést kapnak.

A vállalat tájékoztatása szerint a munkaerő-toborzás szempontjából kihívást jelentő áruházakban – országszerte a Tesco üzleteinek mintegy felében – a lokációs pótlékkal, átlagos műszakpótlékkal, cafeteriával és dolgozói kedvezménnyel együtt az elérhető bruttó jövedelem 530 ezer forintra nő, míg lokációs pótlék nélkül 490 ezer forintra emelkedik. Egy komissiózó bruttó alapbére 500 ezer forintra nő március 1-jétől.

A bérek emelése mellett az áruházlánc további 4,6 milliárd forint értékű dolgozói juttatási csomagot biztosít, amely gyermekvállalási, beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket, valamint cafeteriát is tartalmaz.

A cafeteria-keretet idén is megemeli a vállalat 25 százalékkal, így a korábbi bruttó 241 500 forintos keret egységesen 301 ezer forint lesz június 1-jétől, és továbbra is biztosítják a 15 százalékos dolgozói vásárlási kedvezményt-közölte az MTI.

Az áruházlánc 2022 óta így összesen 41,8 százalékkal emelte a munkavállalók fizetését – közölte a Tesco.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

A gumitömítések szilikonos ápolása segít megelőzni a befagyást, a friss autómosás és viaszolás pedig csökkenti a só okozta korróziót.

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...
Hirdetés

Hírek

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...