Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: helyzet van, íme a megoldási javaslat
No menu items!

ÉVOSZ: helyzet van, íme a megoldási javaslat

Szakemberhiány, alacsony hatékonyság, gépesítés elmaradása, és bizalomhiány. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tanulmányt készített az ágazat helyzetről, és  súlyponti problémáiról. Azonban nem csak a gondok összegzését tekintették feladatuknak a jelentés készítői, megoldási javaslatokat is felvázoltak az ágazat számára.

Az iskolarendszerből érkezik elegendő utánpótlás, a felnőttképzés pedig hiányos.

A szakemberhiány okai között említik a munkavállalók külföldi elhelyezkedését, a fluktuációt és a kiöregedést, a nem megfelelő számú utánpótlást, a szakképzés rendszerének hiányosságait.

Ugyanakkor megfigyelhető az építőipari kereslet jelentős ingadozása, ami erősen kihat a foglalkoztatásra állapítja meg a tanulmány.

Kevés a jó szakember és a mérnök

A kereslet kielégítéséhez a jövőben mindenképp szükséges az építőipar termelékenységének növelése, amelyben nagy szerep jut a tapasztalaton alapuló ismereteknek is, illetve a gyorsan változó környezet miatt pedig az alkalmazkodási készségének, a megszerzett tudás új feltételekhez való adaptálásának és a gyors döntéshozói képességnek.  A munkaerő-kapacitások és a termelési hatékonyság intenzív növelésének érdekében két megoldásra hívja fel a figyelmet az Évosz tanulmánya:

– az erőforrások és szakértelem megosztását, racionális felhasználását célzó hálózatosodásra, valamint

– a formálisan működő, szervezeti keretek közötti vállalkozási együttműködésre, a klaszteresedésre

Az együttműködési platformok alkalmazását az is indokolja, hogy a magyar építőiparra nagymértékben jellemző a szétaprózottság és a korábbi évekből eredő üzleti bizalomhiány. A tőkehiánnyal együtt mindez ahhoz vezet, hogy a vállalkozások egyedül próbálnak boldogulni, így azonban nem képesek beruházni célgépekbe, technológiákba és az újítások bevezetésébe. A kapacitáskihasználtságuk hosszú távon hullámzó, számos szervezet az alvállalkozói láncolat végén reked meg a fejlődésben.

A klaszteresedést serkentheti a támogatáspolitika is, pl. a támogatás elnyerését is a részvételhez köti.

A hálózatokba tömörüléssel és a klaszteresedéssel kapcsolatban a jövőben fel kell tárni a vállalkozások magatartását, külön figyelmet fordítva az esetleges negatív tapasztalatokra, amelyek erodálják a gazdasági szereplők közötti bizalmat. Fontos megismerni a sikertelen vagy inaktív klaszterek kudarcának okait is. Az ÉVOSZ mindezzel az év hátralévő részében kiemelten kíván foglalkozni.

Fontosnak tartották kiemelni, hogy az építőiparban minden képzettségi szinten megkövetelő munkahelyen (közép- és felsőfokon is) jelentkezik a munkaerőhiány. A jelenlegi országos képzési struktúra nem képes területi szempontból sem képes biztosítani az igényeket. A képzőhelyek elhelyezkedése is kiemelt szereppel bír, hiszen a helyi munkaerőpiacok elsődleges utánpótlását a közeli oktatási intézmények jelentik.

 

A tanulmány arra is rámutat, hogy az év elejére új trend bontakozik ki, ami az ágazat rendelésállományának jelentős csökkenésével van összefüggésben.

Növekszik az építőiparból származó munkanélküliek száma, valamint csökken a betölthető építőipari üres álláshelyek száma.


0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szakértő: bajt hozhat az Otthon Start törlesztője

Ugyan az Otthon Start Program elindulásával szeptemberben lejjebb fordult a piaci lakáshitelek THM-szintje is, a kamattámogatás nélküli konstrukciókat választók továbbra is óvatosak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Pancsoljon vagy gördeszkázzon az atombunkerben Helsinkiben

A föld alatti víziparadicsom az Itäkeskus Fotó: aquamagazine.com Helsinki első...

Linamar vezér: a közszféra a kanadai termelékenység legnagyobb fékje

Linda Hasenfratz, a Linamar Corporation elnök-vezérigazgatója Fotó: country93.ca Kanadában évek...

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába
Hirdetés

Hírek

Itt a félelemindex. Turbulens év vége jöhet a piacokon – egyre több a kétely az AI-lufi és a Fed kamatvágása körül

Fotó:Freepik A nemzetközi részvénypiacok háromnegyed éves szárnyalása után a befektetők...

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába

Ne maradjon le, bárki elmondhatja a véleményét az e-számla koncepcióról

A ViDA-csomag fő célja az áfacsalások visszaszorítása és a gazdaság digitalizációjának előmozdítása. A hazai megvalósítás koncepciójának kidolgozása hónapok óta zajlik.

Visit Hungary: csaknem 80 elismerést adtak át a Virágos Magyarország díjátadóján

Az Év óvodakertje elismerést a Budapest XXII. Kerület Egyesített Óvoda nyerte el, a Virágos városi- és faluséták kategória idei díjazottja pedig Miskolc.

Hó, jég, dugó: így készülhetünk a reptéri ünnepi rohamra

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kapacitása évek óta nem tud lépést tartani a forgalom növekedésével. A téli szezonban naponta több tízezer utas érkezik vagy indul útnak, miközben a parkolóhelyek száma szinte változatlan.

Példátlan beruházási hullám indult: ezermilliárdokat tolnak a magyar agráriumba

Folyamatosan érkeznek a régóta várt támogatói okiratok a KAP ST pályázatokban érintett agrártermelők és élelmiszeripari szereplők felé.

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület, amely intézményes keretet biztosít a szektor továbbfejlesztéséhez és a szereplők közötti összehangolt együttműködéshez.

KSH: a beruházások teljesítménye 2025 III. negyedévében 3,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál

A beruházások csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a szállítás, raktározás, valamint a feldolgozóipar gazdasági ág járult hozzá.

Gazdaság

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.