A gazdaság eleinte nem látott benne fantáziát. A netes megakonszernek ma már a világot uralják. A kritikusok szerint kontroll nélküli piaci monopóliumokat építettek ki. A feltaláló a világ legdemokratikusabb rendszeréről beszél.
A forradalmi kattintás
1969. október 29-én Leonard Kleinrock, a University of California professzora üzenetet küldött Los Angeles-i számítógépéről az 500 km-re fekvő Stanford Research Institute egyik computerére. A rendszer először összeomlott, a két gép telefonvonalon keresztüli hálózatba kötése mégis történelmet írt: Megszületett az internet!
Ha emberek beszélnek telefonon, az egész vonalat blokkolják. A számítógépek viszont időbeli megszakításokkal küldik egymásnak az adatcsomagokat, így egy vonalat egyidejűleg computerek sokasága használhat – jött rá Kleinrock.
Elsőként a több szigeten, sok egységből álló University of Hawaii-on kezdték használni a mindennapokban is a számítógépek telefonvonallal összekapcsolódó rendszerét. Kezdetben az elektronikus levelek tették ki a számítógépes kommunikáció kétharmadát. Az internet a tudományos világ üzenetküldő fóruma volt. A gazdaság érdeklődését sokáig nem keltette fel. Az egyetemek az amerikai haderő megbízásából kutattak és fejlesztették tovább. A Pentagon az internetben egy atomtámadás esetén is működőképes kommunikációs rendszert látott.
A hálózatnak közömbös, mit tartalmaz az adatcsomag, ezért adva volt a lehetőség, hogy nem csak szöveges üzeneteket továbbítson. Ahogy nőtt a hálózat adatátviteli képessége és sebessége, úgy bővültek a net funkciói. A World Wide Web, tehát az internetes oldalak webböngésző segítségével elérhető rendszere európai innováció volt 1989-ben. A Genf melletti Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN), a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában találták ki.
Óriások születése
A bárki által kezelhető személyi számítógépek megfizethetővé válásával a ’90-es évek elején szélsebes fejlődés indult. 1997-ben minden ötvenedik, 2007-ben minden ötödik, napjainkban pedig már az emberiség fele online.
A felhasználók számának bővülésével egyre szaporodott a világot megváltoztató netes szolgáltatók száma. 1994-ben színre lépett az Amazon, feje tetejére állítva a kiskereskedelmet. 1997 óta működik a Google. Neve hamar fogalommá vált. Amit nem talál meg a neten, az ‘nem létezik’. 2001-ben a Wikipedia az egyszerű felhasználók kezébe adta a tudást. Megjelenésével beköszöntött a klasszikus lexikonok alkonya.
A 2005 óta online Youtube megtörte a klasszikus média monopóliumát. Azóta bárki tartalom előállító is lehet. 2012-ben egy koreai rapper száma, a ’Gangnam Style’ volt az első videó, amelyet több mint 1 milliárdszor nyitottak meg.
A szórakoztatóipar átalakításában a YouTube mellett nagy szerepe volt a 2007 óta elérhető Netflixnek is. A 2004-ben elindított első szociális média, a Facebook egész életünket rendezte át. Az internet végül a pénzvilágot is elérte. 2009 óta fizethetünk Bitcoinsal. A sokat kritizált kriptovaluta jövője még bizonytalan, de magában hordozza a klasszikus pénz eltemetésének lehetőségét.
Szintén az elkezdődött jövő korvonalait festik fel a cloudok, tehát az adattároló online felhők, valamint az Apple-nél Siri, az Androidnál Alexa névre keresztelt beszéddel irányítható intelligens személyi asszisztensek. Nincsen rózsa tövis nélkül. Az első vírus már az online világ hajnalán, 1988-ban elkezdett pusztítani.
A demokrácia netovábbja vs. konszernek uralma
„Az internet a világ legdemokratikusabb rendszere. Bárki rövid idő alatt, kevés pénzből, akár inkognitóban is sok millió embert tud elérni” – mondja Kleinrock, a világháló 1934-ben született feltalálója. Informatikusként csak az zavarja, hogy „a gyerekek napjainkban már nem értik, hogyan működnek az őket körülvevő gépek. Nem tudnák szétszerelni az okostelefonjukat.”
Az államok és nemzetközi szervezetek igyekeznek egyre több szabályt felállítani, de nincs és nem is lehet olyan hatóság, amely a világhalót kontrollálni, illetve irányítani tudná. Viszont a kvázi monopolhelyzetű megakonszernek képesek erre.
A Google, a Microsoft, a Facebook és társaik már nem csak tartalom-, de netszolgáltatóként is aktívak. Az infrastruktúra és a tartalom egy kézbe összpontosulásával hatékonyan tudják szűrni a netet. Ami nekik nem tetszik, az nem jut el a felhasználókig.
Tovább nehezedik kevés konkurenciájuk élete. A Facebook elsősorban a harmadik világ országaiban biztosít ingyenes internetkapcsolatot. A Google egyik leányvállalata, az Alphabet pedig néhány amerikai régióban már piacvezető az üvegszálas hozzáférést kínáló telekommunikációs szolgáltatók között.
Kezükre játszik a távközlési hálózatok véges kapacitása. A netes adatforgalom felfoghatatlan nagyságú, évi 175 ezer terrabájt, és évről évre meredeken nő. 75%-át a videók teszik ki. Lehetetlen ilyen mennyiséget a fél glóbuszon átutaztatni. Ezért a Budapesten letöltött YouTube videó nem a cég San Francisco-i központjából, hanem a világ legkülönbözőbb pontjain elszórt szerverbázisok közül a legközelebbitől érkezik. Ez az úgynevezett Content Delivery Networks rendszer, amely immár a teljes adatforgalom 70%-t teszi ki. Technikailag tehát egyre inkább megszűnik a világháló. Helyette sok párhuzamos hálózat jön létre, amelyek központi elemei a netes óriáscégek szerverbázisai.
