Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Félmillió felett a Határtalanul programban részt vevő diákok száma
No menu items!

Félmillió felett a Határtalanul programban részt vevő diákok száma

Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Az államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága és kulturális bizottsága együttes ülésén kiemelte: a program elsődleges célja, hogy az anyaországi és külhoni magyar gyermekek közötti kapcsolatok kialakítását elősegítse és megerősítse. A külhoni magyar területekre szervezett kirándulások emellett hozzájárulnak a lokálpatriotizmus megerősítéséhez, elősegítik a külhoni magyarság megismerését, a földrajzi, geológiai, néprajzi ismeretek bővítését.

Szeretnék, ha a program keretében minden hetedikes magyar diák eljutna valamely határon túli magyar területre – mondta és reményét fejezte ki, hogy ezt a következő tanévben meg is tudják majd valósítani. A mostani tanévben közel kétezer pályázat érkezett, és azért, hogy minden diákcsoport el tudjon jutni kirándulásra, a rendelkezésre álló keretet 1,8 milliárd forintra egészítették ki.

Az idei tanévben a csoportok 1500 kirándulás során 2,3 millió kilométert tesznek meg.

A felkeresett úticélok között első helyen a legnagyobb régióként Erdély szerepel, amelyet a Felvidék, Horvátország és Vajdaság követ. Kárpátalja vonatkozásában a program jelenleg szünetel – jelezte.

Potápi Árpád János a program eredményeit részletezve egy kutatást idézett, eszerint a magyarországi egyetemisták 78 százaléka nyilatkozott úgy, hogy járt már külhoni, magyarlakta területen. Ez jórészt ennek a programnak köszönhető – hangsúlyozta. A diákok 62 százaléka számolt be határon túli magyar barátokról, akikkel napi kapcsolatban vannak, és 65 százalékuk nevezte a kirándulást egy életre szóló élménynek.

Potápi Árpád János a felvetésekre reagálva megfontolandónak nevezte, hogy a programot kiterjesszék akár középiskolai osztályokra is, amennyiben az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak.

A csoportok a Kárpát-medence egészét bejárják, nincs olyan szeglet, ahol ne fordultak volna meg a kiránduláson résztvevők. A toplista első három helyén Kolozsvár, Nagyvárad és Déva szerepel. Ez azt is jelenti, hogy ezek azok a települések, ahol gazdasági hatások is elsődlegesen megjelennek – közölte, hozzátéve: az odalátogatók egyúttal turisták is. 12 milliárd forintnyi turisztikai kiadást azonosítottak, amit a külhoni kiránduláson résztvevők költöttek el.

Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő arról beszélt, hogy a program a Kárpát-medencei idegenforgalom motorja.

A bizottság előtt Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kiemelte: azon dolgoznak, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő, alkotó művészeknek teret és bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. Szeretnék megismertetni a határon túli magyarsággal a hungarikumokat, a magyar kultúra és tudományos élet kincseit, tudományos, szellemi teljesítményeit.

Pánczél Károly a nemzeti összetartozás bizottság elnöke szerint a kezdeti gyermekbetegségek után – amikor csak utazást, szállást lehetett finanszírozni – mostanra már bekerült az étkezés támogatása és biztosítják a különböző programok költségeit is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.