Kezdőlap Világgazdaság Fitch: az évtized végéig is eltarthat a pandémiás sokk ledolgozása
No menu items!

Fitch: az évtized végéig is eltarthat a pandémiás sokk ledolgozása

Megtorpant a világgazdaság kilábalása a koronavírus-járvány okozta államháztartási és adósságsokkból, és ennek az ukrajnai háború mellett a reálnövekedési ütemek lassulása, a nyersanyagárak és a hitelköltségek emelkedése, valamint az ebből táplálkozó magas infláció az oka – áll a Fitch Ratings átfogó helyzetértékelésében.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: 2020-ban 33 szuverén adóst összesen 51 alkalommal minősített le; ez az eddigi éves rekord a cég történetében.

Mindez azt is jelenti, hogy voltak olyan országok, amelyeknek államadós-besorolását a Fitch Ratings többször is rontotta, ráadásul előfordultak egyszerre többfokozatú osztályzatrontások.

A Fitch kimutatása szerint az 51 leminősítés során az érintett szuverén osztályzatok összesen 71 fokozattal romlottak, vagyis a cég által államadóság-besorolással ellátott 119 gazdaság mindegyikére kivetítve ez országonként átlagosan 0,6 fokozatú leminősítésnek felelt meg. Ennek eloszlása azonban értelemszerűen nem egyenletes.

A Fitch az idén januárban stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadósság-kötelezettségeinek “BBB” szintű, befektetési ajánlású osztályzatát. A Fitch magyar szuverén besorolása és az osztályzat stabil kilátása három éve nem változott, és azonos a másik két globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings és a Moody’s Investors Service által Magyarországra ugyancsak stabil kilátással érvényben tartott besorolásokkal.

A Fitch által vezetett költségvetési teljesítményindex (Fitch Fiscal Index, FFI) – amely a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiányt, a GDP-arányos államadósság-rátát, a költségvetési bevételek arányában számított kamatfizetési kötelezettségeket és az államadósságon belüli devizaadósság-hányadot összegzi – a cég számításai szerint tavaly az előző évben történt romlás csaknem egyötödét behozta.

A hitelminősítő előrejelzése szerint azonban a tavaly megindult kilábalás az idén és jövőre sokkal lassabb ütemben folytatódik.

A cég azzal számol, hogy a világgazdaság egészének költségvetési pozíciójában 2020-ban elszenvedett – FFI-medián alapján számolt – költségvetési romlásnak 2023 végéig is csak nem egészen a felét sikerül ledolgozni.

A Fitch közölte: számításai szerint a 2022-2023-ra várt kilábalási ütem alapján 2029-ig is eltarthat, mire a globális költségvetési pozíció mediánértéken számolva visszatérhet a 2019-ben – vagyis a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes évben – mért szintekre. Költségvetési szempontból ennek alapján egy egész évtizedbe beletelhet a világgazdaság kilábalása a koronavírus-járvány sokkjából.

A hitelminősítő szerint ráadásul a tavalyi javulás is csak részleges volt: a GDP-arányos globális államadósság-ráta mediánszintje a 2019-es 56 százalékról 2020-ban 69 százalékra emelkedett, de tavaly is csak minimális mértékben, 68 százalékra csökkent.

A világgazdasági szintű államháztartási deficit mediánja a 2019-ben mért 1,6 százalékról 2020-ban 7,2 százalékra ugrott, és még 2021-ben is 4,8 százalék volt, vagyis az adósságráták és a deficitek is még mindig magasabbak a 2019-ben mért szinteknél – hangsúlyozza friss elemzésében a Fitch Ratings.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás