Kezdőlap Tőzsde Folytatódhat az emelkedés az elemző szerint
No menu items!

Folytatódhat az emelkedés az elemző szerint

Folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a nemzetközi befektetői hangulat is pozitív.  A BUX szerdán 882,9 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel 62 804,52 ponton zárt.

Varga Zoltán kiemelte, hogy a szerdai kereskedésben újabb történelmi csúcsot állított be a részvényindex, amely elsősorban az OTP és a Magyar Telekom jó szereplésének volt betudható.

Hozzátette: az OTP árfolyamában 16 770 forintnál, majd 17 ezer forintnál adódhatnak a következő ellenállási szintek, míg a 16 000-16 100 forintos zóna már erős támaszt jelent. Szerdán az OTP-részvények ára 520 forinttal, 3,21 százalékkal 16 700 forintra erősödött, forgalmuk 14,0 milliárd forintot tett ki.-írta az MTI-nek küldött prognózisában az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

A Mol továbbra sem tudja áttörni a 2840 forintos ellenállást, ami teret nyithatna az emelkedés előtt, míg fontos támaszt a 200 napos mozgóátlag jelent 2808 forintnál. Szerdán a Mol árfolyama 18 forinttal, 0,64 százalékkal 2814 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban.

A Richter árfolyamában továbbra is 9150 forintnál, majd 9420 forintnál húzódnak ellenállások, és 9 ezer forintnál támasz. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,22 százalékkal 9095 forintra esett szerdán, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el az előző nap végén.

Varga Zoltán megjegyezte, hogy a Magyar Telekom árfolyama is tovább száguldott, miután az Erste 668 forintról 910 forintra emelte a célárfolyamot, itt 730 forint közelében adódhat a következő potenciális akadály. A Magyar Telekom árfolyama szerdán 35 forinttal, 5,12 százalékkal 718 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forint volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.
Hirdetés

Hírek

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.